Szerdán, 16-án esett egy kis hó, megint, de nem túl sok. Aztán csütörtökön már jobban rázendített, majdnem egész nap esett, de ez még mindig nem volt olyan nagyon sok. Aztán pénteken gyönyörű napsütéses idő volt, viszont gatyarohasztó hideg. Szombaton apa elment snowboardozni 2 barátjával, már hajnalban, persze számomra is meg volt a fagyos ébresztő: kinézek az ablakon, kapu tárva-nyitva, Barnabás sehol. Na, Domit betettem a bébikompba, én meg rohantam ki a kapuhoz. Szerencsére Barnabás hamar hazatalált, így nem kellett aggódnom, hogy vajon nem vasalta -e ki egy autó, miközben órák óta csavarog. Apa írta, hogy kint, a Schtuleck-en szakad a hó és borzasztó hideg van. Hát, hideg itt is volt, kb.-7-8 fok. Aztán hó is lett, mert délután elkezdett szakadni a hó és esett, esett, esett, gyönyörű fehér lett a táj, estére annyi hó esett, hogy a kutyák edényeit úgy kellett kikaparni alóla. Domikám este viszonylag korán bealudt, én meg izgultam apáékért, hogy a csúszós, havas úton minden gond nélkül hazaérjenek, mert a híradóban elég riasztó képet festettek az út- és hóviszonyokról. Aztán kicsi fejszellőztetésként 10 óra körül kimentem havat lapátolni, meseszép volt minden és még mindig esett. Barnabás is nagyon mókásan nézett ki a havas bundájában, mert egész délután kint ült a szakadó hóban, várta haza a gazdiját. Aztán 11 körül hazaért apa is, úgyhogy én is megnyugodtam és Barnabás is. :-)

Reggel elszaladtam vásárolni pár ajándékot, hát nem igazán voltak takarítva az utak, úgyhogy óvatosan kellett menni. Éjszaka pedig már -22 fok is lehet. Brrr. Viszont úgy néz ki, hogy nem marad meg a hó, holnapra már ónos esőt és utána enyhülést, esőt mondanak. Sajnos. Azért titkon még reménykedem, hogy hátha mégis fehér karácsonyunk lesz...

Domikám valóban sokszor fáradhatatlannak tűnik és állandó mozgásban van, ami azt is jelenti, hogy olyan szimpla dolgok, mint az evés-ivás-alvás-pelenkacsere-öltözködés nem érdeklik, mert neki erre nincs ideje. Azaz evés közben is egyfolytában forgolódik, jár keze lába, valamit mindig kézbe kell venni, megeszi az étel felét, aztán megunja, mehetnéke lesz és jön a hiszti meg a szájzár, hogy ő ugyan egy falatot nem eszik többet, amíg nem szabadul az etetőszékből. Sőt, ma már kezdett kimászni az etetőszékből, úgyhogy muszáj lesz bekötni legalábbis amíg nem eszik, arra az időre (evés alatt nem szeretem bekötni, mert ha mellé nyel és hirtelen ki kell kapni, nincs idő bajlódni a biztonsági övvel). Szóval néha kergetni kell a kajával ahhoz, hogy normális adagot egyen és olyankor tényleg kergetem a kajával, néha játék közben eszik. Mert ugye ő még nem érti a "legfeljebb éhen maradsz kisfiamot", mert akkor max hamarabb kéri a következő kaját és ha nincs, balhé van, ami nekem nem jó, mert akkor meg azt nem érti, anya amiért nem ad neki enni, ha éhes. De mostanában ivás közben is feláll, mászik, de ezt könnyebb leküzdeni, mert ha szomjas, azért hajlandó leülni és inni. De néha ehhez is túl elfoglalt, hogy holmi iszogatással töltse a drága idejét, miközben annyi felfedezni való van, ami nem várathat magára. Alvás? Kinek van arra ideje? Már ha a hálószoba felé közelítünk, megy a balhé, hogy még nem akar aludni, és nyitogatja az ajtót, hogy menjünk ki. Úgyhogy néha muszáj teljes sötétségbe burkolni az egész lakást, mert a sötétben nem látszódik a sok felfedeznivaló és előbb-utóbb csak elalszik Domikám. Bár van amikor csak sétálva és Halász Jutkát hallgatva sikerül, de szerencsére ez a ritka esetek közé tartozik.

Na, és kit érdekel a pelenkázás és az öltözködés? A pelenkázó óriási csaták színhelye lett, ismét, lefektetem, már fordul oldalra, és mászik. Ez főleg akkor jó, amikor már ki van bontva a megrakott pelenka. Pedig imád a súlyos terhet jelentő puttonytól megszabadulni, de kinek van rá ideje, hogy cserélgessük? És öltözködni? Nagyon idegesítő dolog, főleg most télen, amikor rétegesen kell.

Úgyhogy vívjuk a kis csatákat nap mint nap, mikor ki az erősebb, de az biztos, hogy én fáradok el jobban...

Apa kifogyhatatlan az új dalokból, mindig talál valami jó kis dalt, főleg Halász Jutkától.

Halász Judit: Szél hozott, szél visz el

Halász Judit: Száncsengő

 A nevem Bartha Domonkos Bulcsú és 2009. március 01-jén születtem. Ez azt jelenti, hogy 9 hónapos elmúltam. Viszont sajnos még szép korom ellenére sincs egyetlen fogam sem. Tudom, hogy a fogatlan mosolyommal is el tudom varázsolni a környezetemet, mert apa és anya mindig azt mondják, hogy olyan cukorfalat vagyok, de én már nagyon szeretném, ha lenne legalább 1 fogam, de inkább több. Reménykedtünk apával, hogy a Mikulással együtt a kedves Fogtündér is meglátogat, de sajnos nem jött. Aztán azt hittük, a fogtündér Lucával együtt meghozza a fogam, de nem. Úgyhogy mostmár csak abban bízom, hogy kedves Fogtündér csatlakozol a Jézuskához és karácsonyra a sok szép ajándék mellé kapok egy vagy két pár fogat is tőled. Nem szeretek ilyen kis fogatlan csákó lenni már. Meg anyáék sem hiszem, hogy szeretik, minden hajnalban fél 4 és 4 között sírok és ezért be kell hogy fektessenek a nagy ágyba maguk közé, hogy megnyugodjak, de van amikor ez sem használ, csak az, ha sétálnak velem és énekelnek nekem egy félórát vagy ha hajnalban játszunk egy kicsit és utána visszaalszunk. Úgyhogy a békés éjszakákért és a kedvemért kérlek, legkésőbb karácsonyra ajándékozz meg egy pár fogacskával. Köszönöm szépen Fogtündér!

Üdvözlettel:

Bartha Domi

Persze bekövetkezett, amitől tartottunk. 26-án, csütörtökön éjjel ugye kijöttünk a kórházból. Én már péntek este éreztem, hogy nem vagyok valami jól, kapart a torkom és köhögtem, sejtettem, hogy ez másnapra rosszabb lesz. Így is lett. Pechemre apának egész hétvégén dolgoznia kellett, mert december 02-a volt a project leadási határidő és csak úgy volt esélyük a határidős befejezésre, ha hétvégén is dolgoznak. Szombat délelőtt már egyre kevésbé éreztem jól magam, úgyhogy megkértem Magdit, hogy jöjjön át vigyázni Domira, hogy el tudjak szaladni az ügyeletre, már csak azt csekkoltatni, hogy nincs –e influenzám. Szerencsére az ügyeleten nem volt senki, így gyorsan végeztem, és az ügyeletes dokibá nem talált nálam semmit, csak hogy picit piros a torkom, úgyhogy tanácsolta a sok citromos tea fogyasztását, és hogy vonjam ki magam a forgalomból. A tea ügy még megoldható is volt, de a másik már ugye nem. Magdi itt volt, amíg apa haza nem ért munkából, ami jó volt, mert nekem szépen felkúszott a lázam, bár szerencsére nem túl magasra, de pont elég volt ahhoz, hogy ne érezzem magam a top-on. Nyomtam magamba a  homeo bogyókat és a vitaminokat, este aludtam és ez úgy tűnt használt, mert másnap azért már egy fokkal jobban voltam. Cserébe viszont Domi kezdett lebetegedni, folyt az orra és köhögött, egy kicsit. Szerencsére meg volt beszélve Daniékkal, hogy kint lesznek egész nap, úgyhogy Danival elmentünk patikába orrszívót venni Dominak, Domi addig jól el volt itthon Judittal, aludtak egyet együtt. Dani meg rendes „háziasszony” módjára főzött levest, vasalta Domi ruháit és facsart nekem narancsot. J

Délután már hőemelkedése is volt Dominak, úgyhogy volt min aggódnom (azaz, hogy mi baja van Dominak és hogy alakul a következő nap). Közben dobtam egy e-mail-t a Dokibának, hogy hétfőn vessen egy pillantást Domira. Vasárnap este már nem volt más megoldás, muszáj volt Domi orrát porszívózni, mert nem tudott aludni a takonytól. Kapott homeo orrspray-t, aztán ment a kínzás. Szegénykém nagyon nem szerette. Hétfőn-kedden itt volt Magdi egész nap, mert egyedül nem bírtam volna porszívózni Domi orrát, elég kis taknyos volt, pont annyira, ami már zavarta az alvásban, így napközben nem is bírt annyit aludni, mint amennyit szokott. A porszívózástól eltekintve egyébként jól volt, hőemelkedésen kívül más baja nem volt, a kedve is jó volt, közben én is rendbe jöttem. Hétfőn Dokibá kijött, megnézte, mondta, hogy a torka kicsit piros, úgyhogy valami vírus, kapja a köptetőt. Mondjuk enni, inni nem nagyon akart Domi, így a gyógyszert sem nagyon lehetett beleküzdeni. Szerencsére mondjuk az éjszakát végigaludta, éjjel nem is köhögött ésa takony-kór sem zavarta annyira.

Na, és ne felejtsük megemlíteni, hogy vasárnap már apa is kezdett lebetegedni, fájt a torka, amitől nem tudott aludni, szegény úgy járt dolgozni, hogy alig élt. Kedden, pont a nagy munka finishében, már muszáj volt elmennie dokihoz, annyira nem érezte jól magát. Este későn jött, szegény jól ki volt purcanva, de a munkával kész lettek, így szerdától nyugodtan volt betegszabin.  Közben szerdán Domi egyre csúnyábban kezdett köhögni, hörgött, ahogy vette a levegőt, én már tudtam, hogy a kórházban a kis szobatárstól, Mátétól kaphatta el a vírust, ami Máténál a kruppot előhozta. Este már annyira rondán köhögött, hogy a legrosszabbra felkészülve nekiálltam annak, amit már hónapok óta terveztem: összeraktam egy bármikor felkapható kórházi pakkot Dominak és magamnak is, aztán hajnalig bújtam a netet, hogy mire kell odafigyelni, ha kruppos az ember gyereke. A legfontosabb a hideg párásítás, és ha befullad a gyerek, akkor gyorsan hideg levegőre vinni, vagy jobb híjján a hütőajtóba „beállítani”, aztán hideg folyadékkal itatni. Azt is írták, hogy egy év alatti gyerekeknél, ha befulladnak, mindenképp kórházba kell vinni őket kivizsgálásra. Közben dokibánk is válaszolt az e-mail-re, hogy másnap jön és megnézi Domit, bár valószínűleg Dominak légcsőhurutja van. Én még este beszaladtam a Media Markt-ba párásítót venni, mert elromlott, amit tavaly vettünk. Megemlíteném, hogy szerdán volt a születésnapom, de nem ünnepeltünk. Nekem sem volt hangulatom hozzá. Domikámnak sem volt túl jó kedve, nyűgös volt, állandóan hurcibáltatta a kis popóját.

Másnap, csütörtökön jött Dokibá, megnézte Domit, mondta, hogy kruppszerű köhögése van, párásítsunk, dugjuk az arcába a párásítót, meg tegyünk salvus vizet a párásítóba (ezt egyébként pont olvastam is előtte), írt fel szteroidos kúpot arra az esetre, ha ne adj Isten befulladna, meg calcium injekciót, aztán ennyi. Hát nyomattuk is neki a párát, de ez a salvus víz annyira tömény, úgy éreztem, mintha megittam volna egy pohár sót. Viszont Dominak használt, mert már másnap nem köhögött annyira rondán. Szerencsére nem volt hőemelkedése sem. Viszont a porszívónak már a látványa is teljesen felzaklatta szegényt. Közben apa sem volt valami fényesen és én is kezdtem ismét köhigcsélni, úgyhogy megint elkezdtem nyomatni a homeo bogyókat…

Hétvégén úgy volt, hogy hazautazunk, de Dokibá szigorúan eltiltott bennünket attól, hogy Domit utaztassuk, mert nem tenne jót neki az utazás, a légkondi az autóban, neki most nyugi kell és párásítás. Hétvégén ünnepeltük volna anyu és apu névnapját, és a szülinapomat. Anyu nagyon készült, rendelt tortát, elhívta Laci bácsiékat, Robiékat és Lacikáékat, de hát így mi nem tudtunk menni. Szombaton délután erre járt Hajnikám Kismukival, megköszöntöttek, persze csak távolról, mert nem szerettem volna összefertőzni őket, mert akkor már én is megint elég gethes voltam. Hajnikám megvette nekem Robbie Williams új cd-jét, aminek nagyon örültem és a kedvenc lindt golyókat. Ez volt a nap fénypontja. Este még beszaladtam az árkádba, ezt-azt venni, többek között megvettem a saját szülinapi ajándékomat apától, mert kitaláltam, hogy a dolce-gusto-s kávéfőző nagyon bejön, hogy pikkpakk csinál nekem capuccino-t, latte macchiatot vagy chococinot. és mlost akciós is volt a MM-ban, úgyhogy muszáj volt lecsapni.

Vasárnap kicsit mikulásoztunk, nem vittük túlzásba, hisz Domi még úgysem ért belőle semmit. Bezzeg apa érti mi a helyzet a sok csokoládéval. J Délután Daniék beugrottak, hoztak otthonról egy csomó kaját és egy fél tortát, így este kicsit ünnepeltünk, tüzijáték meg miegymás. Hétfőtől apa dolgozott, szerencsére már úgy nézett ki, hogy nem kell porszívózni Domi orrát. A kedve még nem volt az igazi, de azért eleven volt, felmászott a lépcsőn a fordulóig.

Szerda reggelre már én is jobban éreztem magam, volt egy meghívásom a munkahelyemről karácsonyi vacsira, nagyon vártam. Dokibá megint megnézte Domit, mert még mindig rondán köhögött, mondta, hogy a köhögése már jobb, de továbbra is kapja a köptetőt és ha nem javul, egy hét múlva megint megnézi. Domikám már mikor meglátta az ajtóban a Dokibát, akkor elkezdett sírni, pedig nagyon kedves Dokibánk van. De délután úgy örültem, mert annyira jókedve volt Dominak,mint akinek kutya baja. Örömködött a szőnyegen, nagyokat kacagott, visítozott, fel-le mászkált és ugrált örömében, dobálta buksi kutyát. Végre a gyógyulás jeleit láttam rajta. Lehet, hogy a délutáni séta a jó levegőn jót tett neki?

Viszont délutánra én kezdtem el megint annyira köhécselni, hogy le kellett mondanom a vacsit, mert nem szerettem volna összefertőzni sem KisIldit, hogy hazavigye Marcinak a vírust, sem Laciferit, hogy megfertőzze a terhes feleségét.

Csütörtöktől apa megint szabin volt, elmentünk sétálni kutyástól, mindenestől, addigra én már annyira nem voltam jól, hogy este elmentem dokihoz. Hörgőhurut, kaptam antibiotikumot, köptetőt, calciumot és egy beutalót mellkasröntgenre, hogy nincs –e tüdőgyulladásom. Este jött anyukám, reméljük nem fertőztük össze. Péntek reggel mentem röntgenre, szerencsére minden negatív volt. Viszont Domi annyit tüsszögöt egész nap, kb.15 percenként nyomott egy hapcit és írtóra folyt az orra. Na, fogtam a fejem, megint kezdődik a móka: a porszívózás és kínlódás. Nyomtuk neki a homeo spray-t, nem tudom, hogy az használt-e vagy sem, de másnapra már kicsit jobb volt az orrfolyása. A hétvége aztán gyorsan eltelt. Vasárnap volt nekem egy kis ünneplés apóséknál, de Domit nem mertem átvinni, mert mindig rondán köhögött és taknyos is volt, úgyhogy apával felváltva mentünk át. Volt finom tokaji aszús torta a Váriból és a kedvencem, narancsos trüffel a Daubnerből. Este még Daniék is átjöttek kicsit, kaptam tőlük ajándékba kapszulákat a kávéfőzőmhöz. J

Hétfő gyorsan eltelt, délután anyu hazament. Domikám még mindig köhög, takonykór már majdnem megszűnt. Ma azért írok a Dokibá-nak, hogy a köhögés miatt holnap, szerdán azért vessen egy pillantást Domira, mert az még nem akar szűnni neki. Bár én is javulgatok már, de még mindig köhögök mint egy TBC-s, de már sokkal jobb. Kb. egy fázisban vagyunk Domonkossal a gyógyulás terén. Remélem hétvégére már rendbe jövünk mindketten és végre én is eljutok beoltatni magam az influenza ellen.

Na szóval: ma reggel arra ébredtünk, hogy szállingózik a hó. Aztán szép nagy pelyhekben esett. Meg is mutattuk Dominak, aki nagy érdeklődéssel nézelődött ki az ablakon.

Vártuk már nagyon a hóesést, ahhoz képest, hogy nyakunkon a karácsony, még nem csak havat nem láttunk, de mínuszok sem nagyon voltak. Apa is nagyon várja már a havat, hogy végre mehessen snowboardozni. Amit én is szeretnék, hiszen a tavalyi szezont is kihagytam a terhesség miatt, de hát akkor ki vigyáz Domira? Apa kapacitál, hogy menjünk ki vele szombaton Ausztriába, de hát egyelőre Domi sem gyógyult meg, a másik meg, hogy mit csináljak Domival egész nap: nem lehetünk kint egész nap a hidegben, az autóban sem ülhetünk, és egy hüttébe sem ülhetek be vele, főleg az influenza szezon kellős közepén. Meg ha álmos hova tegyem le aludni? Hol cseréljem a pelust, a hüttékben mindig olyan koszos a mosdó. Szóval ez azért nem egyszerű. Ha több napra mennénk, és lenne szállás, más lenne, de így nem vállalom be. Persze az sem fair, hogy mindig én maradok ki a jóból, de hát csak kibírom. Januárban tervezzük, hogy kimegyünk egy hétre, akkor talán én is felcsatolhatom a deszkát 1-1 órára. :-)

A mai nap nem csak a Mikulás miatt ünnep: Hajni barátnőm kisfia, Arián ma egy éves. Hogy szalad az idő, még csak most született... Nagyon gyorsan eltelt ez az év. Hisz még csak most volt, hogy Hajnikámmal együtt növesztettük a pocinkat és nagy izgalommal néztünk a dolgok elébe. Emlékszem, tavaly ilyenkor utaztunk haza és tiszta extázisban voltam, mert Hajnikám január elejére volt kiírva és délelőtt kaptam az sms-t, hogy Hajnikámnak hajnal fél 5 (5?) körül elfolyt a magzatvize, mentek be a kórházba és a Kismukit gyorsan ki kellett kapni, mert nem tudott befordulni és már nem is fért el odabent, úgyhogy (ha jól emlékszem) 9 óra körül meg is született Arián. Egész nap teljesen fel voltam izgulva a hír hallatán, mert én úgy számoltam, hogy Ariánka csak január elején jön és a hátralévő 1 hónapot tök jól kihasználjuk kismamaként és karácsonyozunk, szilveszterezünk, stb., és annyira hirtelen történt a dolog, hogy nem tudtam magamhoz térni. De nagyon örültem, hogy Ariánka egészségesen, szépen megszületett és szerencsére olyan jó súllyal született, hogy nem számított koraszülöttnek. Igazi kis vasgyúró lett belőle. El sem hiszem, hogy már eltelt 1 év...

Isten éltessen Ariánka, éljél még 100 évig egészségesen, boldogan, legyél mindig olyan kis mosolygós mint amilyen vagy! Remélem jövő héten meg tudunk nézni benneteket és személyesen is meg tudunk köszönteni Domi pajtival Nagyfiú!

Ma van Miklós, Mikulás napja. Mivel a betegség miatt nem tudtunk hazamenni, és kimenni apukám sírjához, gyújtottam gyertyát. Nagyon rossz nélküled apukám.

Jött a Mikulás Domikámnak, kapott egy kinder-es plüss rénszarvast,a csokit meg apa kapta meg. Mivel Domi még koránál fogva nem tud szándékosan rossz lenni, a virgácsot még mellőztük :-))) de lehet, hogy jövőre már az is lesz a hótaposóban??? :-) hát,ha apja fia lesz, nem kizárt, hogy néha becsúszik az is a bakancsba. Apa mesélte, hogy mindig hogy várták Hugival a Mikulást és volt nagy sírás, amikor csoki helyett virgácsot meg szenet találtak benne, mert annyira rosszak voltak. :-) Kíváncsi vagyok, nálunk hogy fog ez a dolog alakulni az évek alatt. Azért remélem, némi szerénységet és "jógyerekséget" tőlem is örökölt Domonkos :-) különben lesz ne-mulass apának, anyának.

November utolsó két hete nagyjából azzal telt, hogy Domikám mint az őrült jön-megy: mászik, feláll, pakol. Csupa izgalom lett az élete az által, hogy saját maga is fel tudja fedezni a nagyvilágot: oda megy ahová akar, illetve ahová anya engedi. Muszáj lesz még egy rácsot beszerezni a lépcső másik felére is, mert állandóan menne fel a lépcsőn. És mi lett a kedvenc tartókodási helyünk? naná, hogy a konyha. Mennyi izgalmas dolgot rejtenek a fiókok, szekrények: ki lehet húzni, felállunk és pakolunk. Mindent ki lehet borogatni, például a szemeteszsákot is. Felállunk a járókában, mert a zenélő-forgót muszáj megtépázni. Felállunk a kiságyban és várjuk, hogy szundi után anya jöjjön és kivegyen. Felállunk a hintánál és leszereljük a róla a párnát. Felállunk a polcnál és lerámoljuk a könyveket. Állunk az ablakban és kopogunk Bertinek és Barnabásnak. Nagyon izgalmas dolog, hogy fel tudunk állni. És oda tudunk mászni, ahová akarunk, az egész lakást fel tudjuk fedezni, például a wc-t és a látószögünkbe remekül beleillő wckefét. Uh.

Szerencsére egyre több játék is érdekli Domit és a könyvek is. Például a "Kutyák és cicák" kihajthatós könyvet imádja nézegetni, naná, hisz van benne sok Barnabás és cica. Vagy a "kiskutya" című könyvet, amiben tényleg egy Barnabásra hasonlító kutyakölyök van. És a "sárga kisvonat", amit Bencétől kaptunk, szintén nagy kedvenc. Minden nap elolvassuk, sípol a sihuhu. Domi kedvenc oldala a madárijesztős oldal, attól mindig vigyorog. A "Tanyán" és a "Falun" című könyveket is szereti nézegetni, természetesen itt is van kedvenc oldal: a kutya és a cica. A fürdőkádas kicsi könyvet is szereti nézegetni, abban most a breki a kedvenc. De a nagy sárga "Süss fel nap" című könyvet is sokszor lepakolja, nézegeti és a Winkler Robi féle "Kutyaszorító" is egyre jobban tetszetős, hisz tele van kutyás képekkel.

Játékok közt nagy kedvenc a búgócsiga, az jó ötlet volt. Domikám tök ügyesen pörgeti a csigát, tényleg. Néha repülőzik, ütögeti a Makeszt, elborítja a kockatornyot, ölelgeti a kacsát, a kutyát, a macit, mosolyogva tologatja a thomas-os kismozdonyt, rázza a csörgős kockákat, gömböket, nézegeti magát a tükörben és zenélteti a vonatos állatos bigyót. Szinte minden játékon "végigmegy" naponta, aztán megtalálja anya papucsát, a laptop töltőt, az elosztót, a telefont, kiborítja anya kakaóját, elveszi a bögrémet, félóráig ütögeti kanállal az asztalt, mindent ledobál az etetőszékről, stb. stb. stb. Ha mondom neki, hogy hol van a kacsa, kutya, maci, Buksi kutya (apától örökölt ezeréves "szakadt" szőrös dög), Makesz, virág, hinta, Micimackó, Breki, odafordul és ránéz az adott dologra, vagy odamegy hozzá. Ha éhes és látja a kezemben a cumisüveget, már kacag örömében,hogy jön a kaja. Apának mindig vigyorog, ha jön haza. Fürdés még mindig menő dolog, fél fürdőszoba úszik, no problem. Lényeg, hogy a kiskirály jól érzi magát. Na és a szappanbuborék, az is izgi. Persze nem maga a buborék, amit fújunk, hanem a fújóka. Az mindig kell.

Domi imádja nézegetni a fényképeket is, főleg amiken ő is rajta van. Mutogatom neki a képeken, hogy "apa-Domi, anya-Domi, Domi, Domi" és nagyokat vigyorog. Szegény fényképtartó párszor megjárta már a földet, de még bírja a strapát. Lassan egy cicás fotót is kellene nyomtatni, legyen valami újdonság a reperotárban.

Még amikor egészen pici volt Domi, olyan 3 hónapos, vettem egy könyvet CD-vel, Legkedvesebb gyerekdalaink címmel. A legalapvetőbb gyerekdalok vannak rajta, amiket mi is anno sokat énekelgettünk bölcsiben, oviban, de azóta a feledés homályába süllyedtek. Ez a könyv és cd jó volt arra, hogy felidézzük őket és Dominak énekelgessük, illetve hallgassuk a CD-t. Mostanra azonban már muszáj volt beújítani új dalokat is. Például eszembe jutott az alábbi, amit talán általános iskolában úttörőtáborban énekelgettünk.

Egyszer volt, hol nem volt:

Ezt pedig apa énekli Dominak altatódalként. Kicsit bizarr... :-)

János bácsi a csatában:

Virágéknál ég a világ:

Én elmentem a vásárba:

Á, mit tesz egy kis szülői figyelmetlenség. Domikám 25-én szorgalmasan gyakorolta a felállást, én meg buzgón fényképeztem az én ügyes kisfiamat, megörökítendő a jövő nemzedéknek, hogy Domi milyen ügyes gyerek, erre bumm, eldőlt oldalra és koppant a feje a földön.

Elsőre nem tűnt nagy esésnek, de azért sírdogált, meg fogta a kis buksiját, ahol megütötte. Na, olvasgattam, mire kell figyelni ilyenkor a gyereknél, milyen tünetei lehetnek az agyrázkódásnak, aztán figyeltem. Igazából nem volt extra dolog, csak annyi, hogy jött vissza a kaja, pia. Ebben sem lett volna semmi különös, hiszen Domi egyébként is refluxos meg bukós, de pont az zavart, hogy mostanában már nem volt jellenző, hogy jött volna neki vissza a kaja. De most jött. Ember legyen a talpán, aki erre meg tudja mondani, hogy ez most a szokásos bukás vagy az agyrázkódástól hányás. Persze, addig morfondíroztam magamban, hogy felhívtam a védőnőt. Ő azt javasolta, biztos, ami biztos, vigyem el röntgenre a gyereket, végülis az gyorsan meg van. Na, rágtam magamtovább, mi legyen, mert nem szívesen viszem be emberek közé, főleg nem kórházba, betegek közé, pláne most hogy itt az influenza szezon. Aztán írtam egy e-mail-t a gyerekorvosunknak, és felhívtam egy másik orvost is. Ő azt mondta, hogy szerinte sem ártana egy röntgen, mert egy ilyen pici gyereknél nem lehet tudni mi a helyzet. Rágtam magam tovább, mi legyen, apa egyértelműen a kórház ellen volt. De aztán csak minden kaja után jött vissza Dominak többször is, így már tiszta ideges voltam, hogy mit csináljak, közben visszaírt a saját doki bánk, hogy higgadtan kell figyelni a gyereket, de ha a hányás rosszabbá válna, nem árt egy röntgen. Aztán este 11 körül felhívtam a Heim Pál kórházat, ott azt mondták, hogy ő még nagyon kicsi, inkább vigyük be röntgenre, a Bethesda kórházhoz tartozunk. Felhívtam a Bethesdát, na, jól leszúrtak, hogy ha délelőtt esett el a gyerek, miért nem vittem már be és azonnal induljunk el. Hát, az azonnal nem ment, mert legalább egy óra volt, mire összepakoltam, szegény Domikám meg már az igazak álmát aludta. Szegénykémet bepakoltuk a kocsiba, apa dühöngött, hogy most ezt miért kell. Odaértünk, Domikám nagy álmosan nézett,hogy hol a frászban van. Felvették az adatait, csináltak egy koponyaröntgent aztán az ügyeletes orvos megvizsgálta. Mindezt hajnali fél 1 - 1 óra körül. Először még mondták, hogy igazából ráértünk volna másnap reggel is bevinni a gyereket (miután 1 órával előtte leszidtak, hogy miért nem vittem be már korábban). Aztán a doki azt mondta, hogy szerinte meg van repedve a koponyája a röntgen felvétel alapján és ott másképp kopog a csontja. És náluk az a protokoll, hogy bent kellmaradni 24 órát megfigyelésen. Na, ennek nem örültünk. Felmentünk a csecsemőosztályra, ahol az a kép fogadott, hogy egy kb. kéthónapos baba fulladozik a köhögéstől. Gyorsan teszteltem az anyukát, hogy mi baja a gyereknek és fertőz -e. Mondta, kruppos. Uh, gondoltam, az legalább nem fertőző betegség. De aztán kiderült, hogy valami vírus hozta elő a kruppot, amit a gyerek tesója hazavitt oviból. Király, gondoltam, jobb lenne hazamenni, mert itt tuti összeszedünk valamit. Aztán megetettem Domit, amíg vártunk, kb. félóra múlva meg is vizsgálták szegényt, amit már elég rosszul viselt, hogy hajnal fél 2-kor ott szekálják, hideg bigyót tesznek a mellkasára, kanalat dugnak a szájába, és még vért is vesznek. Szegénykém úgy sírt, kb. egy órán keresztül szipogott. Nagy nehezen végre kaptunk egy ágyat,ahová be tudtam fektetni, el is aludt rögtön, én meg egy horgászszéken ücsörögtem, próbáltam alukálni. Ez elég nehéz volt, mert volt a szobában egy kislány, Emerencia (neve alapján azonosítható a hovatartozás), aki a fél éjszakát ébren töltötte és sírdogált. Mint kiderült, egyedül volt bent, szülők nélkül már egy hete. Volt egy másik kisfiú, Máté, na ő is köhögött, mint a másik kisfiú a folyosón, ugatósan, fulladósan (szintén kruppos, szintén nagytesó vitt haza valamit az oviból ami kihozta a kruppot). Na, gondoltam, ha innen úgy kerülünk haza, hogy nem szedünk össze semmit, akkor az maga lesz a csoda. Kérdeztem a nővérkét, hogy fertőznek -e a szobában a gyerekek, mondta, hogy nem nem, itt nincsenek fertőző gyerekek. Kicsit nehéz volt elhinni.

Kb. 2 órát tudtam aludni, Domikám aludt reggel 7-ig, aztán szerencsére jókedve volt egész nap, evett a szokásos módon, de még mindig jött neki vissza a kaja. Délelőtt volt vizit, megvizsgálták, aztán megvizsgálta a neurológus néni is, aki azt mondta, hogy ő is mintha törést látna a koponyáján, meg kell ultrahangozni. Vártam egész délelőtt, hogy mikor szólnak, aztán elmentem mosogatni, közben látom, hogy Domikámat viszik el.gyorsan utánuk mentem, hogy hadd menjek már vele, aztán levittük, ultrahangon nem láttak semmit szerencsére. Viszont bazi mérges voltam, mert azt nem engedték meg, hogy letörolgessem a kis buksijáról a zselét, hanem már zavartak is ki bennünket. Na, mondom, az kell, hogy megfázzon a kis buksija, hiszen a folyosón meg a liftben elég hideg volt. Beszorítottam a kis buksiját a fejem alá, aztán rongyoltam fel vele a szobába. Szegény megint sírt egy sort, álomba is szipogta magát, mert délelőtt nem aludt és már amúgy is álmos volt. Kicsit mérges voltam, mert amikor visszaértünk a szobába, Emerenciáért megjött az apukája és éppen a szobában veszekedett a doki bácsival, hogy miért nem tudják megmondani, hogy Emerenciát milyen vírus támadta meg, amiért már 2 hete bent feküdt. Próbáltam jelezni neki, hogy mi lenne ha nem a szobában veszekedne, mert a többi gyerek aludna, de nem zavartatta magát. Amikor végre elmentek a kislánnyal haza, jól kiszellőztettük a szobát.:-(

Amíg Domi aludt, végre én is kajához jutottam, Magdi hozott nekem szendvicset, meg Dominak tápszert, aztán végig fertőtlenítettem az egész szobát domestos kendővel (már amire nem jutott időm hajnalban :-)), főleg Domi ágyának a rácsát, a mosdót, kilincset és a pelenkázót. Na, meg a kisszekrényt, meg egész nap cseszegettek, hogy pakoljam már ki a táskából a cuccokat a szekrénybe, és a táskát vigyem ki a szekrénykémbe a folyosón. Gondoltam, egy napra minek, amúgy is abba a retkes szekrénybe pakoljon a bánat, úgyhogy nem vittem túlzásba a pakolást.

Úgy fájtam a szívem, mert egész nap olyan gyönyörű napsütéses idő volt kint, milyen jó lett volna Domikával inkább odakint sétálni, mint hogy bentről nézelődtünk ki egész nap.

Aztán délután új szobalakó jött, egy kéthónapos kisfiú, Dominik, először anyukája nélkül, aki még hazament a cuccokért, addig meg Máté anyukájával mi tömködtük vissza a cumit a kisfiú szájába, ha sírdogált. Dominik asztma gyanús volt, szegénykém ilyen picin ilyen betegséggel. Bár később már nem csodálkoztam, amikor anyukája óránként szaladgált le cigizni, gondolom a terhessége elején még cigizett, lehet, hogy ez ártott a babának, ki tudja. Kiderült, hogy Dominik anyukája isTesco-s, a bécsi úti áruházban dolgozott vevőszolin.

Amíg a délelőtt iszonyú lassan telt, szinte számoltam a perceket, a délután már viszonylag gyorsan. Domi elemében volt, mindent végig kellett  nézni a szobában, felfedezte az ágya feletti micimackós órát, minden áron szerette volna ha leszedem neki, de szerencsére nem tudtam.Aztán az ágy feletti játékforgók nagyon tetszettek neki, főleg a kutya-macskás. Teljesen rájuk kattant,majdnem letépte őket, annyira odáig volt. Aztán késő délután Domikám megint aludt egyet, és mindenki odáig volt, hogy álmában is hogy kitapogatja az ágyban a cumit és pakolja be a szájába. Meg hogy milyen édes volt előtte, amikor álldogált az ágyban, kapaszkodva a rácsba, hogy vegyem ki.

Közben elmentem enni, beszélgettem egy másik anyukával, 20 éves anyuka, kisfia Brendon (...) Domival volt egy idős, és asztmás volt, szinte minden hónapban bent vannak legalább 1 hetet a kórházban, mert befullad a gyerek és semmilyen spray nem használ neki. Brendonnak már volt 4 foga és állítólag mindent eszik: hagymát, tepertőt, stb.:-)

Domikám felébedt estefelé, evett, aztán visszaaludt, ezen meg voltam lepődve, kicsit aggódni is kezdtem, hogy most ez aluszékonyság -e nála, de aztán megnyugodtam, mert Máté és Dominik anyukája is teljesen meg volt lepődve, hogy mennyit alszik a gyerek tőle szokatlan módon, úgyhogy inkább valami front lehetett az aluszékonyságuk oka.

Közben nálam be is telt a pohár, mert hoztak még egy szobalakót, egy 3 hónapos szép kicsi lányt, Csengét, aki tüdőgyulladás gyanús volt (nem az influenzától). Igazából azon akadtam fent, hogy aki jött be a babával nő, maszk volt a szája körül és muszáj volt megkérdeznem, hogy ugye ő nem fertőz. Kiderült, hogy nem, és ő nem is Csenge anyukája, hanem Csenge apukájának a testvére, mert Csenge szülei is valami vírusos betegek, ezért az anyukája nem maradhatott bent a kislánnyal. Szegény kis Csenge nagyon álmos volt, de nem tudott aludni, mert hiányzott az anyukája és egyébként is idegen helyen volt. Anyukáját is sajnáltam, aki állítólag nagyon ki volt borulva, hogy nem elég, hogy beteg a kislánya, még nem is tud vele bent lenni. Hát, ezt megértem, borzasztó rossz érzés lehet.

Mindenesetre gondoltam, Csengétől már végképp nem kellene összeszednünk semmilyen bacit, úgyhogy szóltam a nővérkének, hogy mi nem várnánk meg itt a reggelt, aludni otthon is tudunk, sőt, itthon jobban meg is tudom figyelni Domit. Mert ugye a kórházi megfigyelés abból áll, hogy én megfigyelem a gyereket. Na,most éjjel már külön szobában kellett volna aludnom Domitól (az anya szobában), légzésfigyelő sem volt a gyerekek alatt, ha sír és meghallják a nővérek, szólnak. Na, akkor legalább itthon egy szobában alszunk,van légzésfigyelő és hallom ha sír. Szóval itthon jobban meg tudom figyelni. Reggel meg már úgyis jöhettünk volna haza, úgyhogy nem osztott vagy szorzott a dolog, 24 órát így is bent voltunk.

Aztán jött az ügyeletes doki, szóltam neki, hogy akkor saját felelősségre lelépnénk, na ő rögtön elkezdte beleültetni a bogarat a fülembe, hogy igazából ilyenkor 72 óráig kell megfigyelni a gyereket, mert addig lehet koponyaűri vérzése, és azért fontos, hogy bent maradjunk, mert ha bármi van, csak áttolják a gyereket az intenzívre. Meg hasonlók. Na, persze a frász kerülgetett, de mondtam, hogy akkor is hazamennénk. Aztán este 10 körül megvizsgálta Domit, kiadta a papírokat, apa jött értünk és hazajöttünk. 1 nap bőven elég és sok is volt ebben a kórházban, brrr.

Mozgalmas hétvégénk volt. Szombat délelőtt apa elment bringázni, de mivel szmötyis idő volt, hamar (délután 4-re) haza is ért. Gyorsan elkészültünk, aztán átmentünk megnézni Pite és Judi 2 hetes pici lányát, Lilikét. Lili még tényleg nagyon picike, összefacsarodott a szívem a pici kis kezei, lábai láttán, annyira kismanó. Ilyenkor mindig rámjön a szülhetnék egy tesót Dominak. Liliből úgy sokat nem láttunk, hiszen végig aludt Judi ölében, amíg ott voltunk. Domikám eleinte érdeklődéssel szemlélte az új barátnőjét, aztán elkezdett unatkozni, úgyhogy 25x körbenéztük a lakást, a könyvespolcot, a hűtőmágneseket.

Másnap délután megint mentünk nagyapáékhoz, Hugi szülinapját ünnepelni. Előtte kicsit mérgelődtem, mert Domi nem akart enni semmit, úgyhogy a fél háztartást vihettem magammal, lévén hosszú nap lesz és legyen neki mit enni, ha meggondolja magát. naná, hogy meggondolta, amikor végre én is ebédhez jutottam volna, ő is éhes lett. Be is nyomott egy 100-as tápszert meg egy üveg bébiételt. Tortaevés után indultunk tovább megnézni Lajos és Vera pici fiát, Barnabást. Domi végigszunyálta az utat, aztán felfedezte Lajosék lakását és megszemlélte a haverját, Barnust, végigpróbálta Barnus játékait. Barnus nagyon helyes volt, pihizett a pihenőszékében és csak távolról szemlélte a dolgokat, az idegen embereket, néha mosolygott, dumált. Barnus már 3 hónapos, hihetetlen hogy telik az idő.

2009. november 18-án (18 nappal a kiírt dátumot megelőzően) megszületett a wales-i barátnőm, Nicola kicsi lánya, Georgia Beth Morgan Davies 2565 g-mal. Georgia-nak hosszú, boldog életet, jó egészséget kívánunk, szüleinek pedig sok boldogságot a pici lányhoz!

On 18th November (18 days earlier than the prescribed date) my welsh friend, Nicola's little daughter, Georgia Beth Morgan Davies was born with 2565g-s. We wish Georgia a long, merry life, good health and also her parents lots of happiness to their lovely daughter!

A szépséges Georgia/the gorgeous Georgia:

Domika szépen fejlődik. Mostanában már egész jól eljátszik egyedül, nem hurcoltatja magát ölben egész nap és ez nagyon jó, mert minden reggel hátfájással ébredek. Nagy meglepetésemre még a járókában is jól el van, ez valószínűleg az újdonság varázsa, mert egy jó darabig nem használtuk, mivel ordított, ha beletettük. De jól el van a játékokkal, mindet végignézegeti, emelgeti, csörheti, ütögeti, mindent próbál szétszerelni, megrágni. Tologatja a kisvonatot, ölelgeti apa régi Buksi kutyáját (apa kezdi félteni az ereklyét), a kedvenc kutyás-cicás könyvét elnézegeti, úgyhogy egész jól el van egy darabig. Vettem neki egy búgócsigát, próbálja nyomogatni, hogy pörögjön. Szoktam neki építeni a plüsskockábkból tornyot, na azt imádja szétrombolni. Ha beteszem a járókába, rögtön rákattan a zenélő-forgóra és belecsimpaszkodik, üti-vágja, ah, szegény forgó, lehet hogy a kishuginak majd újat kell venni. Ha meglát valamit, ami tetszik neki, akkor nincs akadály az útjában, mindenen átmászik, többek között rajtunk is (néha orra is esik szegényke).

Persze vannak nyűgösebb napok, főleg amikor esős idő van. Olyankor azért nem egyszerű lekötni Domi figyelmét, bár vannak örökké érdekes dolgok.

A favorit továbbra is Berti és Barnabás, sokszor álldogálunk az ablakban, nézzük a kutyákat. De már nem csak a kutyákat és a madarakat nézegeti Domi, hanem az utcán elhaladó embereket, autókat is, figyeli mi történik kint a világban. És megtanult kopogtatni az ablakon, illetve tenyérrel ütni azt, hogy szóljunk a kutyáknak. Azt is tudja, hogy a kilinccsel nyílik ki az ablak, néha úgy csimpaszkodik a kilincsbe, hogy nyissuk ki az ablakot, hogy alig lehet leszedni róla.

A kajánkra is be van izgulva, muszáj olyankor ennem, amikor alszik vagy csak úgy tudok enni, ha dugdosom a kaját, mert mindent meg szeretne kóstolni és azért nem mindent lehet. Ebbe-abba persze úgyis belekóstol, mert apa mindent megenged.

Sok mindent nem tudok csinálni Domi mellett: ha olvasok, elveszi a könyvet, becsukja, aztán jól meggyűri, ha laptopozok, elveszi az egeret, lecsukja a gépet vagy ráfekszik a kijelzőre, ráül a klaviatúrára (ezeknek annyira nem örülök), ha telefonálok, kiveszi a telefont a fülem alól, ha fényképezek, a fotómasina is kell neki. Hát ilyen időket élünk most.

Már olyan hosszú Domi haja, hogy muszáj lesz valahogy vágni belőle, mert lassan belelóg a szemébe. Persze erre még valami haditervet kell kieszelnünk, mert ugye az arca és annak a környéke az nem nyúlka-piszka, úgyhogy ha egy ollóval matatnék a szeme előtt, valószínűleg elhessegne onnan. Mert például fürdésnél is hagyjuk békén, ül a kádban mint egy nagyúr és pancsol, mi meg hozzá sem érhetünk, nem kell őt mosdatni, pláne nem a tiltott zónákban. Mostanában a körmét levágni sem egyszerű feladat, az öltözködést ne is emlegessük. A pelenka továbbra is öri-hari, főleg ha pisis/kakis, vagy ha végre megszabadultunk a szennyestől, nehogymár egy újabb puttony kerüljön a popónkra. Megy ám a tiltakozás ezerrel.

A cumi továbbra is elmaradhatatlan bajtárs, mindig kell hogy kéznél legyen egy. De mostanában - lekopogom - kevesebbet sír fel Domi alvás közben. Napközben jól alszik, délelőtt majdnem mindig, 2-3 órát (olyankor néha én is csatlakozom), délután meg változó időpontokban és mennyiségben. Az altatás mikor hogy sikerül, néha egész gyorsan, néha meg küzdünk, fetrengünk az ágyon félórát, hempergünk, néha sírunk - néha nevetünk, aztán előbb-utóbb álomba piáljuk magunkat. Egy deci gyümölcslé mindig elővarázsolja az álommanót.

Most már hogy fel tud állni a kis drága lélek, muszáj mindig mellette lenni készenlétben, amíg annyira meg nem erősödik a kis lába meg az egyensúly érzéke, hogy meg tudja magát egyedül is tartani. A földszint is lassan teljes mértékben birtokba vételre került, mert mostmár mászik Domi, a kúszást kezdi elhagyni. És egyre nagyobb területeket fedez fel és egyre veszélyesebb dolgokat: konnektor, mindenféle töltő, elosztó és társai. Lassan biztonságba kell helyeznem a virágokat, el kell pakolni mindent, ami elérhető magasságban van és veszélyt jelent Domira vagy amire Domi jelent veszélyt, mert Domikám pakol, dönt és borogat, dobál, széttép, gyűr, és mindent megesz vagy csak szimplán szájba töm.

A ruhaméret is ugrott ismét egyet, kicsit korábban a vártnál, azt hittem a 6-9 hós ruhaméret kitart a 9. hó végéig, de már hó elején kicsi volt a 74-es rugi. A 80-as viszont még nagy, nem tudom miért nincs köztes méret. Bár pl. az Aldiban mindig kétméretes ruhákat árulnak, így a 74/80-as body-k meg kisgatyák még egy jó darabig kitartanak.

Mostanában olyan kis bújós lett Domikám. Annyira édes tud lenni, főleg alvás előtt, hemperünk az ágyon, összebújunk, dúdolgatunk, szépen elalszunk. De néha játék közben is "anya, velem foglalkozz" címszó alatt mászik fel a lábamra, kapaszkodik a gatyámba, bújik hozzám, édes kis manó.

Tegnap reggel Domit betettük a járókába, mert apa készült munkába, én meg talán reggelit gyártottam, néha ránéztem Domira hogy mit csinál. Egyszer csak látom, hogy a hinta „hintázik”, és ugyan Domikám piszkálgatta oldalról, de a hinta rendesen be lett kapcsolva a kapcsolójánál fogva. Gyanús volt nekem, hogy ez csak úgy lehetett, hogy Domi felállt a járókában és bekapcsolta, mert másképp nem éri el. De aztán egész nap nem állt fel, próbált ugyan, egyik lábát már úgy helyezte, de semmi extra. Aztán ma pont készülődtem, hogy elmegyünk sétálni, lehoztam Domi ruháját, és mire jöttem le? Domi áll a járókában és próbálja a fotelből elcsenni a popsikrémet. Persze, nagyon örültem neki, hogy milyen kis ügyes, de ezek szerint lemaradtam az elsőről…. És ez egyben egy új korszak kezdete, lejjebb kell tenni a matracot az ágyban, mert ha feláll, kieshet belőle. És ott kell lenni mindig mellette, mert ha feláll, egy darabig el is fog esni és ez ugye mindig egy váratlan pillanatban történik. jajaj, jön az elesős – sírós időszak.

Ma elmentünk szülinapot ünnepelni, Domi apai nagyapjának az élettársa, Lotti volt az ünnepelt. Domikám egész jól bírta a dolgot, persze, hiszen állandóan foglalkoztak vele. Elsősorban apa, a Hugi és a nagyszülők. Domi figyelmének középpontjában a barométer állt, teljesen rá volt kattanva, tényleg műszaki érdeklődésű a gyerek.

 De nagyon izgi volt apa nyakában ücsörögni, 

 és a Hugival a hűtőmágnest piszkálni, amit Lotti lánya, Eszti hozott ajándékba Lotti anyukájának (Eszti Dublinban dolgozik), amit Domikámnak sikerült még azelőtt "megszerelnie", mielőtt ajándékként átadásra került volna, úgyhogy gyorsan vissza kellett ragasztani rá a mágnest. :-) 

 Az a bizonyos hűtőmágnes:

De hát mi lehet volna annál érdekesebb, mint a 2 CICCCA: Tóbiás, apa nagymamájának (vagyis Domi dédijének) a cicája volt, ő kint napozott a párkányon, szegénynek nem volt sok választása, mert be nem jöhetett, kint meg 5 örjöngő fenevad (Berti, Barnabás, Döme, Neptun és Archi) rohangált. Domikám kaja közben beszunyált apán, utána aludt vagy másfél órát, aztán mikor felébredt, rákattant Lotti cicájára, Tigrire, aki szépen besunyult valamelyik autónyitásnál. Tigrit eredetileg Tigrisnek hívtak, de miután szegény meg lett fosztva a kandúrságául szolgáló eszköztől, az "s" betűt is elvitte a cica a nevéből. Domi meg annyira ráizgult Tigrire, hogy állandóan odamászott megsimogatni. Így végre már nem csak messziről személhetett egy cicát, hanem meg is foghatta. Micsoda élmény!

Tóbiás a párkányon:

 A megsimogatott fenevad:

 Apa retro-ban:

Domikám annyira rendes mostanában bizonyos dolgokban. Először is alszik, jóóóó sokat. Ilyenkor nekem is van egy kis pihenésem, mert amikor ébren van, akkor viszont jól elfáradok. :-) Szóval alszik egyet délelőtt, van amikor 2-3 órát (néha én is csatlakozom 1-1 órára), aztán késő délután-kora este alszik még félórát/egy órát és attól függően, hogy mennyit aludt egész nap, este 8-10 között alszik be. Reggel viszont, uh, korán kel, ez az óraátállítás a búbánatnak hiányzott, Domi sokszor fél 5-fél 6 között felébred, ki kell cserélni a pelusát, aztán beteszem magunk közé, mert olyankor még tiszta kómás vagyok, aztán vagy visszaalszik egy időre, vagy előbb-utóbb addig mondja a magáét, amíg fel nem kelünk.

Merthogy éhes, aztán néha alig eszik valamit. Evés terén nem annyira rendes mostanában. Érdekes, hogy amenyire nem ette a tápszert az utóbbi 2 hónapban, most annál inkább. Kanalas kaját meg néha nem is kér. Pedig idáig imádta a gyümölcsöket, de most, ha már meglátja a kanalat, elfordul. Bár olvastam, hogy vannak ilyen időszakok, amikor nem akar kanalas ételt enni, vagy nem akar tápszert enni. Csak összességében néha olyan keveset eszik, hogy néha már azon vagyok, írok a dokinak, hogy ez normális -e. Viszont inni iszik rendesen, napi 300-400 ml-t és azt is olvastam, hogy nem jó, ha túl sok gyümilevet iszik, mert akkor azzal lakik jól. Szerintem nálunk is ez van, mert csak a gyümölcslevet hajlandó inni meg a gyümölcsteát, bár a gyümölcslevet jól felvizezem neki (alapból is jó vizes). De sokszor csak inni kér, enni nem. Tiszta apja lesz táplálkozás terén én már látom (jaj nekem). Evés közben is minden érdekli, csak a kaja nem: forgolódik, pakol, dobál, beszélget, cumizik, egyfolytában jár keze-lába, én meg úgy megyek körbe-körbe az etetőszék körül, hogy megtaláljam a száját a kanállal.

Napközben teljesen változó. Most pl. 2 napig esős-szeles idő volt a hét elején, na volt is nagy nyűgösség, semmi sem volt jó, nem lehetett letenni, de az ölemből is kimászott, néha maga sem tudta mit akart, önállóan semmit, az biztos. Mindig csak jött hozzám, mászott rám, fel az ölembe, bújt oda hozzám (ami amúgy nagyon jó érzés, ahogy odabújik hozzám). Aztán tegnap kisütött a nap, azt nem mondom, hogy jó idő lett, mert hideg van kint, de az éltető napfény megváltoztatja az ember hangulatát. Domi is sokkal jobb kedvű volt egész nap, sokat játszot egyedül, nem nyekergett, szépen elaludt napközben is, a fürdést is élvezte (persze, mert tegnap apa fürdette, nem én :-( ...). Apának is úgy örült, amikor este hazajött munkából, vigyorgott teleszájjal.

Domikám legújabb hobbija a szőnyeg emelgetése, a papucsok megszerzése. A fényképezőgép, a laptop, a laptoptöltő továbbra is sláger. Képes perceken át játszani egy szem morzsával. Továbbra is berreg, visítozik, örömködik, cuppog. Kipakolja a polcról a dvd-ket vagy amit talál. Mostmár egyre többet mászik és sokszor tapsikol, térdelget és néha próbál felállni. Nézegeti a lámpákat, kopog az ablakon Bertinek és Barnabásnak, próbálja kinyitni az ablakot a kilinccsel. Ütögeti a képeket a falon, a tükröt. Tegnap pl. pápáztam a tükörben és csodálkozva nézett, hogy itt is-ott is pápá van, aztán állandóan odabújt a saját tükörképéhez és mosolygott magára.

Ma is süt a nap, úgyhogy remélem ma is jókedvű gyerek lesz. Délelőtt az volt, kis bújós, mosolygós, beszélgetős cukorfalat. Ha felébred, elviszem sétálni, csak nagyon fel kell öltözni, mert fagyos az idő odakint. addig is gyorsan benyomom a mézes-mákos gubámat, amire már hónapok óta ácsingóztam. Végre ehetek ilyen cuccokat, nyami.

Hát ez az időszak is véget ért. Azt hittem, lesz némi lelkiismeret furdalásom, de inkább megkönnyebbültem. Felszabadultam. Pedig azért jó lenne ha Domi kaphatna még egy kis anyatejet, de nincs, elfogyott. Talán azért nincs lelkiismeret furdalásom, mert nem úgy hagytam abba a fejést, hogy volt még tejem és elegem lett. Egyszerűen megcsappant az állomány és elment a tejem, így hiába is próbálkoztam volna a tejfakasztással. Szép fokozatosan álltam le, amikor már tényleg időpocsékolás volt a fejőgépen lógni. Bár a nagyokosok azt mondják, az az ideális, ha egy éves korig kap anyatejet egy gyerek, de én így is összeteszem a két kezemet, hogy Domi a 8. hónap végéig kapott. Nem volt egyszerű menet. A következő 4 hónapban pedig szeretnék egy kicsit regenerálódni, bepótolni azt, amire nem volt időm az elmúlt 8 hónapban és végre, végre, végre, azt ehetek/ihatok, amit csak akarok. Végre tele tömhetem magam túró rudival, csokival, pudinggal, szalonnával, hagymával, ehetek gyümölcslevest, mákos gubát, bármilyen főzeléket, ihatok kakaót, teát, kévát, kólát, frissen facsart narancslevet, jöhet a palacsinta, a gesztenyepüré,, a juhtúrós sztrapacska, a penészes sajt. uh, de kívánom ezeket a kajákat, persze most vigyázni kell, mert ha nagy felindulásomban elkezdek zabálni, megnézhetem magam a mérlegen. :-)

Végre lesz időm aludni, házimunkát végezni, jut idő apára, ki tudunk szabadulni itthonról, mert nem leszek a konnektorhoz kötve. Nem kell annyi cuccot cipelni, ha elutazunk, nem kell azon agyalni mindenhol, hogy rohannom kell, mert fejni kell magam. Vége a végtelen mosogatásnak, sterilizálásnak, kicsit a kezem is regenerálódhat. Szegény apa is tud reggelente készülődni a munkába, és nem kell arra várnia, hogy befejezzem a fejést és átvegyem Domonkost. Szegény apa mindig elkésett a munkából emiatt (is), bár nem tenném rá a nyakam, hogy ezek után nem fog. :-)

Szóval azért megkönnyebbültem. Bár jobban örültem volna, ha Domi szopizott volna és ha tudtam volna szoptatni 1 éves koráig, de az vigasztal, hogy a doki bá is azt mondta, meg olvastam is, hogy 5-6 hónapos kor után messze nem jelent olyan védelmet a betegségek ellen az anyatej, mint az első 4-5 hónapban, pl. a körülöttünk cirkáló influenzával szemben sem jelent védelmet, és az első lázas betegségen a legtöbb gyerek átesik 8-9 hónapos korában, akár szopizik, akár nem. Akárhogy is nézem, nagyon fárasztó időszak van mögöttem/mögöttünk, de azt hiszem, ha már a szoptatás nem ment, mindent elkövettem azért, hogy Domi kapjon annyi anyatejet, amennyit szopizással kapott volna, a következő gyereknél pedig megpróbálkozunk ismét a szoptatással, hátha nagyobb sikerrel járunk.

Ma van a halottak napja. Tavaly -apukám halála - óta számomra ez minden, csak nem ünnep. Tegnap hazautaztunk Böszörménybe. Reménykedtem, hogy Domi aludni fog az úton és esetleg nekem is lesz esélyem egy kis sziesztára, de Domi úgy döntött, nincs kedve alukálni, így nekem jutott a nemes feladat, hogy egész úton szórakoztassam őt. Hát, nem volt egyszerű feladat. Vettünk induláskor egy kis junk food-ot a mekiben, így pl. a mekis pohár is jó szolgálatot tett egy darabig Domi szórakoztatására.

Délután nagy örömmel tapasztaltuk, hogy Domikám megtanult tapsizni. Persze egyelőre csak a saját örömére és nem a "tapsi-tapsi" szülői "utasításra" tapsikol, de nagyon cukorfalat, ahogy ül és tapsizik.

Aztán otthon ebéd után nagy nehezen sikerült Domit bealtatni, aludtunk mi is vele, este 7-ig, aztán elmentünk rokonlátogatóba nagybátyámékhoz, Laci bácsiékhoz. Unokaöcsém, Lacika és a felesége, Mariann is ott voltak, mert szerették volna már megismerni Domonkost. Egyébként náluk is útban van a baba. Domi kapott 2 játékot, de egy idő után elég nyügike volt már, muszáj volt hazamennünk. Útközben bealudt, aztán felébredt amikor hazaértünk és elég mérges volt, amiért felébresztettük, elég hosszasan sírt, alig lehetett megvigasztalni, aztán nagy nehezen elaludt. Ma reggel kimentünk a temetőbe, Domi már az autóban bealudt, áttettük a babakocsiba, de olyan hideg volt, hogy végül betettük az autóba. Azért apukámnak megmutattuk, hogy lássa mennyit nőtt az unokája. Daniék szépen rendbe szedték a sírt, aztán átmentünk a nagyszüleim sírjához is. Ebéd után összepakoltunk, és jöttünk haza, rengetegen voltak az úton, alig lehetett haladni. Eszembe is jutott, hogy tavaly ilyenkor megfogadtam, hogy többet nem jövünk haza ilyenkor, vagy legalábbis nem a szombat délelőtt - vasárnap délután kombinációt választjuk az utazáshoz. Szerencsére baleset nem volt, így azért folyamatosan lehetett haladni, mert természetesen Domi ismét nem aludt az úton, vagyis Gödöllőnél aludt be, de előtte meg kellett állnunk, hogy kicsit kivegyem az ülésből, mert már sírni kezdett. Mondjuk előtte benyomott egy teljes üveg bébiételt, miután benyomott 100 ml tápszert, teljesen meg voltam lepődve, ilyet még nem csinált, vagyis ennyit még egyszerre nem evett. Hosszú neki az út, úgy hogy közben nem mozoghat.

Furcsa ünnep ez a halottak napja. Egyfajta népvándorlás lett, boldog-boldogtalan járja a temetőt ilyenkor, úgymond divat lett ezen a napon/hévégén kimenni a temetőbe. Sokan egész évben nem mennek ki a szeretteikhez, csak ilyenkor. Én úgy vagyok vele, hogy tudom, hogy lélekben velem/velünk van apukám, viszont fizikailag a termető az ő otthona, és nem csak a lelki kapcsolatot kell ápolni vele, hanem az ő otthonát is ugyanúgy rendben kell tartani, nem csak egy évben egyszer, azért mert most az az ünnep van és illik kimenni a temetőbe.

drága apukám, nagyon hiányzol nekünk, mindig!

Ezen a nap számunkra nem a szocializmus nagy ünnepét jelenti, hanem születésnapot. J Barnabás kutyánknak ugyanis ezen a napon van a szülinapja és most volt 2 éves. Domikám, elmesélem neked a nagy eseményt, hogyan született meg a kedvenc kutyusod…

Szóval Berti, Barnabás anyukája, sokáig szende szűz kutyalányként éldegélte az életét, időnként kutya-barátságot kötve ezzel-azzal az utcán és egyéb helyeken. Jóban volt ő nagypapa hovawart kutyájával, Neptunnal is, néha találkozgattak, barátkoztak. Aztán két évvel ezelőtt, októberben Szilvásváradon voltunk barátainkkal és túráztunk, és feltűnt, hogy mintha Berti nem csak a szokásos téli bundájától lenne kikerekedve, mert nem bírta a túrázást fel a kilátóba, csak cammogott mögöttünk szép komótosan. Gyanús lett a dolog, hogy Berti nem vár –e a kutya-kölyköket. Elvittük hát itthon a kutya dokibá-hoz, aki örömmel közölte a jó hírt: bizony nagyszülők leszünk. J No jó, nem egészen, de Berti mindenesetre anyai örömök elé néz. Meg is nézte ultrahanggal Berti hasát és megszámolt legalább 7 kutyakölyköt, akik Berti pocakjában ficánkoltak. Húha, fogtuk a fejünket apával, most mi lesz ennyi kutyával? Hova tesszük őket, kinek adjuk őket ha megnőnek? És hát felmerült a nagy kérdés: vajon ki a kutyakölykök apukája? Az utcabeli németjuhász? Vagy Csocsi, a szomszéd palotapincsi, aki rendszeresen itt aludt Bertivel? Nem, Csocsi nem lehet, hiszen ő Bertinek a térdéig sem ér fel.  Aztán teltek a napok, mi meg izgultunk apával, mikor lesz a nagy esemény. Az október 23-i hetet megint Szilvásváradon töltöttük, Bertivel és felkészültünk, hátha ott születnek meg a kiskutyák. Szerencsére 3 házzal arrébb lakik egy állatorvos, akit ismerünk is, gondoltuk, ha kell, ő legalább közel lakik. De nem, eltelt a hét minden különösebb esemény nélkül. Aztán következő héten Berti már alig akart enni, így szerdán, november 7-én, elvittük megint a dokibá-hoz, aki megvizsgálta, és mondta, hogy bármikor megszülethetnek a kiskutyák, meg is nézte Bertit megint ultrahanggal, megint 7 kölyköt számolt. Hazajöttünk, Berti már ekkor egy ideje bent aludt a kazánházban, hogy ha elkezdene szülni, ne a hidegben szülessenek meg a kiskutyák. Aztán este 9 óra körül apával nyűszítő hangra lettünk figyelmesek, a pince irányából. Leszaladtunk, és ott boklászott Berti mellett egy kis barna kutyakölyök. Gyorsan betelepítettük Bertit a kazánházba egy takaróba és mellétettük az első kiskutyát. Ő zsemleszínű volt, kisfiú és fehér volt a bundája a nyakán, a lábfejein és az orrán, meg a farka végén. El is neveztük Barnabásnak. Aztán 20-20 percenként újabb és újabb kiskutyák születtek, Berti mindegyiket szépen rendbe tette és ők szépen odakúsztak Berti hasához lakmározni. Mi apával hajnali 1-ig voltunk fent, addig 8 kiskutya született, gondoltuk, mostmár rendben megszülettek a kiskutyák, jó helyen vannak, szépen szopiznak, Berti is jól van, mi is lefekszünk, túl vagyunk a nagy eseményen. Aztán fél 2 körül megint nyűszítést hallottam lentről, leszaladtam. Hát, született még egy kiskutya, a kilencedik. Kérdőn néztem Bertire (aki szegény elég kimerült volt már ekkor): Berti, könyörgöm, ugye nincs több kiskutya benned? De nem, több már nem született. És mivel a 9. volt a legkisebb, őt elneveztük Töpörtyűnek.

Tehát végülis 9 kiskutya született és mind egészséges volt.

Volt egy barna, fehér foltokkal a nyakán, hasán, fején, lábfején és a farkán: ő lett Barnabás.

Volt egy hosszú fehér szőrű kislány, aki a legnagyobb termetű és a leglustább volt, és úgy nézett ki, mint egy jegesmedve: ő lett Macika.

Volt egy rövid fehér szőrű félénk kislány: ő lett Szöszike.

Volt egy rövid szőrű, fekete bundás fiú kutya, akinek szintén a hasa, nyaka, lábfeje, farka vége és az orra hegye volt fehér: ő lett Toma.

Született 2 nagy bundás gyönyörű kisfiú kutya, hosszú fekete bundával és nekik is a hasa, nyaka, lábfeje, farka vége és az orra hegye volt fehér, úgy néztek ki, mint egy ikerpár, így apa elnevezte őket: Mohának és Páfránynak.

Született egy rövid szörű, fekete fehér cserfes kislány, aki tisztára úgy nézett ki, mint Berti pici korában: ő lett Luca.

Volt egy hosszú szűrű, 3 színű (barna, fehér, fekete) kislány kutya, akinek nagyon tudálékos kis buksija volt és úgy nézett ki mint egy öreglány:ő lett Dolores.

És a legkisebb, szintén 3 színű, de rövid szőrű, vidám kislány kutya: Töpörtyű.

Na, a következő napokban volt nagy nyűszítés, visítás a házban. A kiskutyák egymást taposták, hogy odaférjenek Berti hasához, hogy tudjanak lakmározni. Barnabás nagyon kis erőszakos volt, mindenkin átgázolt, hogy jól lakhasson. Mivel ő volt az egyetlen barna kutya a bandában, és fiú, úgy döntöttünk, hogy ha meg kell tartanunk egy kutyát, akkor Barnabás lesz a nyerő. Aztán elkezdtük hirdetgetni mindenfelé, hogy kiskutyák ajándékba elvihetők és mivel jött a karácsony, reménykedtünk, hogy mindenkinek találunk gazdit. A kiskutyák csak nőttek, nőttek és egyre többnek lett gazdija. Szép sorban vitték el őket, nekünk meg mindegyiknél majd megszakadt a szívünk, hogy vajon jó helyre kerülnek –e, jó életük lesz –e, szerető gazdikra találnak –e. Annak örültünk, ha ismerőshöz kerültek, mert akkor valamennyire nyomon tudtuk követni a sorsukat. Végülis Töpörtyű az unokahúgomékhoz került Szegedre, Dolores apa barátjáékhoz, Robiékhoz, Kistarcsára, 3 gyerkőc társaságába. Macika, akit átneveztek Rozinak Egerbe került egy kolléganőm anyukájához. Moha apa egy volt kolléganőjének a szüleihez került Apc-ra. Páfrány, akit átneveztek Bocinak egy fiatal lányhoz került, aki nagyon imádja Bocit, kutyaiskolába is járatta és Boci nagyon okos tanult kutya lett. Luca egy ismerős ismerőséhez került, egy másik öreg kutya és pár vadászgörény társaságába és ugyanolyan cserfes maradt mint volt, és ő is kijárt több kutyaiskolát és nagyon kis tanult eb lett belőle. Szöszit egy fiatal pár vitte el, őt sajnos azóta sem láttuk, reméljük jó helyen van. Tomáról is sokáig nem tudtunk semmit, mert őt ajándékba vitték, de tavaly volt egy kutya-tesó találkozó az 1 éves szülinapjuk alkalmából és Toma is ott volt, és megnyugodtunk, hogy szerető gazdikra talált, hatalmas gyönyörű kutya lett.

Ma – ahogyan az már hónapokkal ezelőtt le lett fixálva – Szegedre utaztunk, ugyanis ott lakik az apai nagymamám, akinek az volt a kívánsága, hogy végre láthassa a második dédunokáját, Domonkost, mivel ő már nem tud kimozdulni a lakásból. Azért most mentünk, mer tegnap volt a nagymamám 86. születésnapja, így hát összekötöttük a kellemeset a hasznossal. Elég későn sikerült elindulnunk, Domikám már az első sarkon bealudt és aludt egész úton, jó gyerek volt. Vittünk magunkkal Icuska finom sütijéből is.

Apukám Szegeden született, ott ismerték meg egymást anyukámmal az egyetemen, aztán ott házasodtak össze és éltek egy ideig, mielőtt Böszörménybe költöztek.

Domi jól érezte magát, nagyon kis vidám volt, aztán ebéd után apával aludtak egy órát, majd hazaindultunk. Hazafelé megint végigaludta az egész utat. Összességében jól sikerült kis nap volt és Domikám az „ismerd meg hazánkat” cím alatt futó túra egy újabb pontján, Szegeden is járt. És a dédnagymamjája kívánsága is teljesült, hogy láthatta Domonkost.

2009. november 04-én hajnali 2:55-kor megszületett Pite és Judi kislánya, Bungyis Lili. Lilike végülis aznap született, amikorra ki volt írva, csak pár órával korábban, hiszen 9 órakor lett volna a műtét, de Lili úgy gondolta, nem várja ki ezt az időpontot és kikukkant a nagyvilágba. Lili 2850 grammal és 52 cm-re született. Kedves Lili, Isten hozott, már nagyon vártunk!

Ismét eltelt egy hónap, Domi pedig csak nő mint a gomba.

A hónap elején Domival meglátogattuk egy volt kolléganőmet, Esztert és a kisfiát, Ádámot. Ádám pont 1 évvel idősebb mint Domi és nagyon helyes kissrác. Szeret táncizni, tapsolni és nagyon ügyesen dobálja a labdát. Már bölcsibe jár. Amikor odaértünk, Domi sírni kezdett Eszter kezében, mert álmos volt (bealudt az autóban), és kajaidő is volt, de kaja után lenyugodott és boldogan labdázgatott Ádámmal, és Eszterre is vigyorgott, mint a tök. Kipróbálta Ádám játékait és élvezettel nézegette a szappanbuborékokat, amiket Eszter fújt.

21-én meglátogattuk egy volt osztálytársnőmet, Mónit, aki - mint kiderült - kb. 5 percre lakik tőlünk, a férjével. Móni nagy pocakkal fogadott bennünket, Bencével november 11-re volt kiírva. Sajnos nem tudtunk sokáig maradni, mert Domi már álmos volt és elkezdett sírni, bár mire ráadtam a kabátját, el is aludt, aztán aludt azalatt az 5 perc alatt, amíg hazaértünk, utána felébredt és úgy magához tért, hogy este 9-ig esze ágában sem volt aludni. Jellemző, ahhoz képest, hogy milyen hisztit csapott, aludt vagy 10 percet és ez elég is volt. :-) Bence pedig időközben megszületett, a vártnál 2 héttel hamarabb jött a világra, de jól van ő is és Móni is, és ez a legfontosabb.

Egy héttel később, 28-án, meglátogattuk Rémik Ildit és Andit, Gazdagréten, de előtte beugrottunk a munkahelyemre, megnéztük mi újság van a kollégáimnál, végre a főnökömnek, Gyurinak is be tudtam mutatni Domonkost. Ott egy órán keresztül egész jól el volt Domi, játszott az irodaszerekkel. Utána már valószínűleg pisis lehetett a pelusa, mert nyekergett a kocsiban, amíg átértünk Ildiékhez, pedig csak 5 percre laknak onnan, de a pelenkacsere után már minden rendben volt. Az óraátállítás kissé megzavarta Domit és hamarabb fekszik és kel egy órával, így fél 8-kor már elaludt Ildiéknél, ami nagy csoda volt, hiszen idegen helyen sosem szokott elaludni. Így viszont mi is tudtunk egy jót beszélgetni Ildivel. 11 körül értünk haza, Domi végig szunyált, apával majdnem egyszerre értünk haza (apa pókerezni volt a barátaival). Domi viszont úgy felébredt, hogy hajnali 1-ig esze ágában sem volt aludni.

A keresztelőre kapott bébikomp egyre jobban tetszik Dominak, az egyetlen dolog, amibe ha beleteszem, akkor nem balhézik. Rájött, hogy ezzel helyet tud változtatni, eleinte még csak hátrafelé közlekedett, de most már minden irányba mozog vele. Persze még bizonytalanul, mert még nem tudja irányítani, csak lökdösi magát erre-arra. Viszont nagyon ügyesen feláll és megáll benne, nagyon cukorfalat, amikor áll benne és mondja a magáét. Viszont a használatát ritkítottuk, merta védőnő mondta (aztán én is utána olvastam), hogy amíg nem tud stabilan ülni a gyerek, nem szabad beletenni, mert nem tesz jót a gerincének, igazából a járás megtanulása előtt sem tesz jót, mert nem tanul meg rendesen egyensúlyozni, felállni, menni, elesni. Ezzel azért vitatkoznék, mert mi is bébikompban nőttünk fel, minden különösebb probléma nélkül. Vagy ott van pl. Hajni kisfia Arián, aki szintén szeret a kompban közlekedni, és már egész korán megtanult ülni, felállni, már majdnem tud egyedül járni is, pedig még nincs egy éves. Mindenesetre ritkábban és rövid ideig használjuk a kompot, bár ülni már tud Domi.

A járókában és az ágyban a fekvőrészt muszáj volt egy szinttel lejjebb tenni, mert Domi nemcsak kikukucskál a rács fölött, hanem fel is kapaszkodik. És mivel a zenélő-forgó mindig is nagyon vonzó volt számára, rájött, hogy mostmár nem csak a lábával tudja kapcsolgatni, hanem meg is tudja fogni a békakirályfit, a sárkányt és a vizilovat... Ami persze a forgónak nem tesz jót, úgyhogy mindig szólok Dominak, hogy "az a forgó jó lenne még a kistesódnak is egyszer".

Domi ha szeretne valamit, pl. hogy vegyük ki a kiságyból, babakocsiból, stb. nyújtja a kezét. Vagy például ha tetszik neki valami, amit szeretne közelebbről megnézni vagy szeretné, hogy a játék/fürdés/kutyanézegetés, stb. folytatódjon, elkezd rugózni az ember kezében, kezével lábával rugdos és mondja a magáét és nyújtja a kezét afelé a tárgy felé, amire kiváncsi. Nagyon édes, ahogy már így kimutatja, hogy mit szeretne.

A múltkor, amikor az Ildi vasalt nálunk (takarítani szokott), Domi ült/állt a bébikompban és berregett. Ildi mutatta neki, hogy turbózza fel a berregést azzal, hogy a kis kezét a szájához teszi és úgy berreg. Teljesen meglepődtem, hogy Domi utánozta Ildi mozdulatát (berregni persze elfelejtett hozzá), kis ügyes manó :-)

Cumi nélkül továbbra sem létezünk, néha éjszaka is felsír Domonkos, ha nem találja az ágyban a cumit (pedig mindig ott van, ha csak ki nem dobja). Egyik reggel azonban Domi halmozta az élvezeteket és úgy aludt, hogy egy cumi a szájában, egy másik pedig a kezében volt...

Októberben nagyon sokat fejlődött a Kismanókánk. Megtanult kúszni, mint egy kommandós. Persze csak is bizonyos dolgokért hajlandó, ha valamit meglát, ami számára nagyon vonzó (pl. cumi vagy anya májkrémes kenyere), felcsillan a szeme és kúszik oda sebesen.

Aztán a kúszásból mászás is lett. Eleinte csak hátrafelé tologatta magát, aztán rájött, hogy megy az előre is. De még sokszor csak pár lépést mászik, aztán átvált kúszásba, így még valószínűleg kényelmesebb neki.

Ülni is megtanult a Kisbogár. Néha még eldől erre-arra, aztán vagy beüti a fejét, vagy csak megijed, de többnyire sírással fejezi be a dolgot. Egyik nap édes volt, beütötte a kis fejét, aztán fogta az ütés helyénél a buksiját, hogy ott most neki fáj.

A dolgok iránti kiváncsisága is csak fokozódik, amerre megyünk, mindig meglát valamit, amihez oda kell menni, amit meg kell nézni és meg kell fogdosni. Mindent megfogunk, ledobunk, felszedünk, összeütünk, bekapunk. A játékok sajnos egyelőre nem kötik le a figyelmét, minden csak egy kis ideig érdekes, aztán felejtős.

A kaja az megint izgalmas téma, mert az amit mi eszünk, mindig sokkal finomabb lehet, mint a bébiétel. Mindent kinéz a szánkból Domi, mindent meg szeretne kóstolni, néha a frász tör tám, mikor meglátom, hogy apa miket kóstoltat meg Domival.

Berti és Barnabás továbbra is a fő kedvenc. Hideg idő lévén mostanában az ablakban töltünk el sok időt, ahonnan szemlélhetjük Bertit és Barnabást, bár mivel hideg van, Berta a nap java részét a házában tölti alvással, Barnabás viszont egész nap ül a kertítésnél és vonyít. Még szakadó esőben is.

Domikám néha már megeteti és megitatja magát, de ez sajnos még nem rendszeres szokása. Sokszor csak olyankor fogja meg a cumisüveget, amikor már nem kér enni, csak a cumit csócsálja. De a múltkor pl. etettem de közben eszembe jutott valami, odaszaladtam az ajtóhoz, kiszóltam apának, és mire visszaértem, Domi már etette magát. :-) Apropó, cumisüveg. Próbáltunk költségtakarékossági okokból visszatérni a jó öreg Avent-es cumisüveghez, végülis Domi nem tiltakozott ellene, viszont a 3-as cumival (ami 3 hónapos kortól ajánlott, 6 hónapos kor felett már a 4-es cumit kellene használni) annyi levegőt nyelt, hogy sokszor alig evett tápszert, mert tele lett levegővel, úgyhogy úgy döntöttünk, még mindig maradunk a zacsis üvegnél.

Dominak még mindig kedvenc időtöltése a kapcsolók csapkodása, a kilincs és a kulcs piszkálása, a termosztát ajtajának emelgetése, a képek ütögetése a falon, a tükörben magunk nézegetése és ütögetése.  Két kedvenc képe van, az egyik természetesen amelyiken Barnabás van, a másik, amelyiken Domi van anyával a Balatonnál. :-) Most hogy ül és kúszik-mászik, sajnos felfigyelt a konnektorokra, telefondugaljra, hosszabbítókra, elosztókra, és a mindenféle műszaki kütyü kábelére. Ez mind mind sokkal izgibb mint bármelyik játék. És persze az sem oké, ha anya gyerekfelügyelet közben próbál valamit tevékenykedni, hogy ne érezze magát olyan haszontalannak itthon. Ha laptopozok, Domi odajön és csapkodja a klaviatúrát, a monitort, mindent kitöröl, bezár, kinyit, néha olyan programokat nyit meg, hogy csak nézek. Ha olvasok, odajön, elveszi a könyvet, összegyűri, becsukja. Kész, anya, ne olvassál, ne netezzél, velem foglalkozz! Vettem egy könyvet, aminek a címe: "Anya, taníts engem", elég jól leírja, hogy mennyi idősen milyen apró kis feladatokkal, dolgokkal lehet tanítgatni a gyerekeket. Próbálom olvasgatni, de Domi nem nagyon hagyja, szegény könyv már tiszta saláta és a feladatok sem nagyon kötik le, de azért remélem, néha ragad rá ez-az.

2009. október 28-án megszületett Móni kisfia: Ronyecz Bence. Nagyon meglepődtem, amikor jött az sms Mónitól, hiszen 1 hete még mikor Móniéknál voltunk, úgy volt, hogy van 3 hét hátra a szülésig (november 11-re voltak kiírva). De hát úgy látszik, Bence korábban szerette volna meglátni a nagyvilágot, végülis császármetszéssél született, 2800 grammal és 52 cm-rel. De a lényeg, hogy Bence és Móni is jól vannak, egészségesek. Kedves Bence, Isten hozott a nagyvilágban!

A kis Bence:

Sokat rágódtam azon, jó ötlet -e a 3 napos hétvégét (okt. 23.) Szilvásváradon tölteni, mert nem jósoltak túl jó időt, aztán úgy döntöttünk, kell a friss levegő, meg a kimozdulás, a családdal együtt töltött idő pedig Dominak is, nekem is csak jó lehet. Csütörtök délután Magdi átjött, vigyázott Domira, amíg pakolgattam, de tényleg csak -gattam, mert Domihoz valamiért mindig oda kellett menni, kicsit nyűgös volt. Aztán apa is csak 8 körül ért haza munkából, amikor Domi éppen élvezkedett a fürdőkádban. 10 óra volt, mire sikerült úgy összepakolni, hogy végre elindulhattunk. Magdi vitte a 3 kutyát (Döme is jött), mi pedig magunkon kívül apa egy barátjának, Viktornak a bringáját. Viszonylag gyorsan leértünk, éjfél előtt, persze ez nem meglepő, hiszen apa vezetett, bár kivételesen normális tempóban ment, hogy Magdi tudjon követni bennünket. Gyorsan bepakoltunk a házba, és akkor vettük észre, hogy az étkező és a szobák tele vannak darazsakkal. Először azt hittem, hogy döglöttek, aztán kiderült, hogy még csak félúton vannak az alagútban és ahogy meglátták a fehér fényt és megérezték a meleget (be lett kapcsolva a fűtés a házban), inkább visszafordultak és felébredtek mély álmukból (azaz a tető alá vannak befészkelve és a hideg miatt kezdtek kipurcanni, de ahogy érezték a meleget, a lambérián keresztül szépen elkezdtek beszivárogni a szobákba és magukhoz tértek). Gyorsan összeporszívóztuk, amit találtunk, aztán olyan fél 2 körül apa is lefeküdt aludni. Én még a szokásos esti programot nyomtam (fejés, mosogatás, pakolás), amikor láttam, hogy a darazsak szaporodnak és repkednek mindenfelé. Elég ideges lettem, nem szerettem volna, ha Domit megcsípi valamelyik, mert ugye nem lehet tudni, hogy nem allergiás -e a darázscsípésre, ami elég veszélyes lehet. Filóztam, mi a túrót csináljak, mert a kiságyhoz jó szúnyoghálót természetesen itthon hagytuk, mert ugye a bánat gondolta, hogy szükség lehet rá ősszel is, pláne darazsak ellen. :-( Így egy lepedőt terítettem az utazóágyra, de a hülye csipeszek állandóan lerepültek :-) meg igazából még nem volt eléggé átmelegedve a ház és Domi "szintjén" a kiságyban elég hideg volt, úgyhogy Domikám apa mellé landolt az ágyba, aztán így aludtunk egészen fél 7-ig (én kb. fél 4-kor feküdtem le, és többször felkeltem sasolni a hülye darazsakat).

Péntek reggel fél 7-kor Domonkos úgy döntött, hogy éhes, úgyhogy ő reggelizett, mi meg nagyon álmos lévén, úgy döntöttünk, tovább húzzuk a lóbőrt, aminek persze Domi először nem örült, de aztán úgy döntött, ő is csatlakozik, és fél 11-ig szunyáltunk. Ekkor muszáj volt felkelni, mivel Dominak megint jelzett a pocija. :-) De már ideje is volt, mert nemsoká megérkeztek Daniék a nagyival, aztán kicsit később Viktorék, apa barátjáék. A darazsak pedig csak szaporodtak, így egész nap szorgalmasan csapkodtuk, meg porszívóztuk őket, kicsit izgultam, nehogy Viktorékat elriassza a sok dög a 2 hónapos pici Viktor miatt, de ők kevésbé voltak betojva emiatt, mint én (szokásos para-mami Emese), mert azért előkerült 1-2 termetesebb darázs, teljes harci díszben. Ebéd után sétáltunk egyet a Szalajka völgyben, pénteken még nem volt olyan ragyogó az idő, és elég későn is indultunk neki, így csak egy rövidebb sétát nyomtunk, Viktorékkal, a nagyikkal és a 3 kutyával. Apa és Viktor kipróbálták a bob pályát, de nem nagyon voltak elragadtatva. Domi kicsit nyűgi volt (talán kajára és pelenka cserére kiéhezett), úgyhogy majdnem végig kézben cipeltette magát és nézelődött. Aztán otthon sokkal jobb kedve lett, miután meglátta a fürdőkádat, pancsolt egy jót, evett és beszunyált az ágyában, de természetesen hajnalban ismét küztünk landolt, csak hogy mi is tudjunk aludni. Ez persze nem ment simán, mert egy darabig a hajamat húzigálta, utána pedig nagyjából lerugdosott az ágyról, mert forgolódni szeretett volna. :-)

Szombaton apa, Viktor, Dani és Judit elhúzták a csíkot bringázni, elég későn, dél körül indultak és 6 körül értek haza, mármint csak apa és Viktor, Daniék nem mentek velük végig. (Fotók: http://picasaweb.google.com/bartstein/BukkViktorral#slideshow/5396807577416032418 )

Mi addig Mónival (Viktor felesége) és az ifjabb Viktorral sétáltunk egyet ismét a Szalajka Völgyben, bár megint sikerült elég későn nekivágni, mert Domi 2 órán át szunyált, aztán evett, aztán amíg összepakoltam a cuccait az útra (miközben nyomott egy hiszti-show-t) fél 4 lett, szóval nem sokkal jutottunk tovább, mint tegnap előtt. Útközben én nyomtam egy hot-dog-ot, amíg KisViktor szlopált egyet (szopizott), aztán mire hazaértünk, hazaért apa és Viktor is, meg a 2 nagyi, akik azzal töltötték a napot, hogy elautóztak a Mátrába Magdi hétvégi házába, téliesíteni a házikót a fagyos éjszakák beköszönte előtt. Aztán Domi kajcsizott, mi készülődtünk és Viktorékkal gyerkőcöstől lementünk a völgybe, étteremben vacsizni. Az első kajáldába nem fértünk volna be a babakocsikkal csak a dohányzó részbe, így tovább mentünk a Csobogó-ba, ahol bőven elfértünk. Hát, a kaja felejtős volt, főleg, hogy a pincér bácsi kissé faragatlan volt és nagyjából semmi nem volt, amiből kértünk, minden kifogyott. Domi előadta a szokásos esti nyűgösségét, így az ölemben ücsörgött egy darabig, aztán sétálgatunk vele az étteremben, közben kicsi Viktor is kezdett kajás lenni, szóval nem maradtunk sokáig. Domi nagyot fürcsizett este ismét, jókedvűen hempergett az ágyon és magára borítgatta az üres fürdőkádat, amíg kint forrt bele a víz (na, nem azért, mert az ókorban élünk, hanem mert kimosogattuk a meleg vizet a bojlerből). Aztán pancsi, kajcsi és szunya.

Vasárnap arra ébredtem, hogy valami a fejemnél kiborult, kicsit megijedtem. Aztán láttam, hogy Domi felébredt és unalmában elkezdte kipakolni az ágy mögötti asztalon található dobozt.  Mert persze valamilyen rejtélyes oknál fogva ismét közénk került hajnalban. Mivel vissza kellett állítani az órát, így nyertünk egy órát az alvásban, vagyis csak nyertünk volna, ha Domi biológiai és gyomortáji órája nem csipog. Bár ehhez képest édes keveset evett, utána meg nyűgösködött, hogy álmos, persze aludni nem aludt. Így úgy döntöttünk, lekísérjük Viktorékat a kisvasúthoz a völgybe, hátha Domi közben beszunyál, ők meg azt tervezték, hogy felvonatoznak az ősember barlanghoz. Lebattyogtunk, aztán mivel láttuk, hogy a szokásos millió ember mind a kisvasútra vár, és a babakocsi nagy eséllyel nem férne fel még összecsukva sem, úgy döntöttünk, sétálunk a barlangig. Ez azt jelentette, hogy volt egy köröm vissza a házba, Dominak összedobtam a szokásos cuccait (kaja, pia, tartalék ruha, pelus), aztán visszakocogtam (enyhe túlzás az én kondimmal :-) ) a völgybe. Domi éppen szunyált, de rögtön fel is ébredt, úgyhogy gyorsan evett, kicseréltük a pelust az egyik étterem egyik asztalán (biztos örültek nekünk...), aztán nekivágtunk az útnak. Apa meg Viktor rodeóztak a babakocsikkal, az idő gyönyörű volt, nem csak hogy szépen sütött a nap, de meleg is volt a levegő, 18 fok biztos volt, úgyhogy naggyon jó volt ez a kis séta. A táj szokás szerint mesés volt, ez a kedvenc évszakom a Bükkben, a fák mindenféle színekben pomáznak, az erdőben falevél illat, tiszta levegő, testmozgás, mi kell ennél több? Domi is örült a sétának, nem is nagyon küzdött, felsétáltunk egészen az Ősember barlangig, közben fotóztunk itt-ott. Aztán hazasétáltunk, Viktorék vettek sült pisztrángot, útközben megálltunk az overland-nál, apa vett maszkot a sisak alá, én pedig egy klassz sherpa pólót, szerintem tök vagány darab. Otthon ebédeltünk, aztán Viktorék elköszöntek, indultak haza, kicsi Viktor nagyon jól bírta a sétát, kb. 6 órát sétáltunk a völgyben és szinte végig aludt, enni sem kért. Há igen, a friss levegő meg a napfény megteszik az áldásos hatásukat. Negyed 5 felé a két nagyi is elindult, hogy anyukám elérje Egerben a vonatot, Magdi pedig hazadeportálta a kutyákat. Én nekiálltam pakolászni, de Domi iszonyú hisztis volt, nem lehetett letenni, vártam, hogy apa bejöjjön végre és felmentsen. Vártam, vártam, apa sehol, azért ment ki hogy kiengedje anyuékat a kapun. Kinéztem, mi autónk is eltűnt. Uh, mondtam Dominak: "apád felszívódott". Aztán egyszer csak csörög a telefon, anyukám volt, hogy tudom -e, hogy lemerült az aksi a subaru-ban és apa legurult vele a dombról, hogy hátha beindul. Ja, mondom, most már legalább azt tudom, hogy apa merre van, akkor már csak ki kell várni, hogy felgurítsa az autót. Merthogy az autó nem indult be, persze, diesel és minden elektronikus vezérlésű, mit vártunk. Szerencsére a szomszéd Károly bácsi fia autószerelő, úgyhogy ő jött is hamar és beröffentették az autót. Király, kezdhettem pakolni. Persze, pörögtem, hogy minél hamarabb elindulhassunk haza, és a kapkodásnak meg lett az eredménye: egy gyógyszeres levél levágott egy jó kis darabot a kisujjamból és szó szerint ömlött a vér az ujjamból, kb. egy órán át. Próbáltam közben pakolgatni, mert Domi már nagyon álmos volt és apa próbálta bealtatni, ez nagy nehezen sikerült is, aztán apa átvette a pakolászó szerepet, mert nekem továbbra is dőlt a vér az ujjamból. Kicsit már kezdtem megijedni, hogy "elvérzek", aztán gondoltuk, hogy ha Egerig nem áll a vérzés, akkor beugrunk az ügyeletre. Végül 8 óra körül sikerült elindulnunk, közben szerencsére nem véreztem el, :-), és viszonylag gyorsan haza is értünk, fél 10-kor már Domit etettem itthon.

Aztán persze Domi magához is tért, mert egész úton hazafelé aludt és nagy meglepetésünkre, aznap este először magától felült a földön. Így szépen zárult a hétvége, ami egyébként nagyon jól sikerült, pár apró kellemetlenséget leszámítva... :-)

A pelenkázás egyre nagyobb kihívást jelent az életünkben, ahogyan az öltöz-ködés/tetés is. Domi pelenka utálata továbbra is fennáll, ha lehetősége van rá, egy határozott mozdulattal kitépi maga alól a pelenkát (ha tiszta, ha nem) és 5 percig megmutatja a pelenkának, hogy ki az úr a háznál (azaz tépi-gyűri-szakítaná ha bírná). Ha meglátogatja a kakamanó vagy a pisitündér, akkor no merci, azonnal ki kell venni a pelust alóla, különben balhé van. Jó reggel arra ébredni, hogy Domi megrakta a pelenkát és azonnali váltást óhajt hangos szavakkal. Szerencsés esetben még csak a kitolási fázisban van, amikor felébreszt bennünket a "hangoskodásával". :-) De a pisis pelust sem tűri meg maga alatt sokáig (ami egyébként érthető). Néha olyan nehéz a pelenkája, hogy embert lehetne ölni vele (pedig gyakran cseréljük). Így gyakran hajnalban is pelenkát cserélünk, már oda van készítve minden este egy tiszta pelus az ágyhoz, mert hogy éjszaka kómásan ki nem cipelem a 8 kg-os gyereket a fürdőszobába... Azt hiszem, a pelenkacsere idejének világrekordját is felállíthattam már, olyan gyorsan cserélek pelenkát hajnalban, hogy minél hamarabb visszatérhessek a pihe-puha paplan alá durmolni. Bár egy álmos gyereken is kihívás pelenkát cserélni, főleg ha az oldalán szeret aludni (és mindig oldalra fordul). Igaz, úgy is cseréltünk már pelust, hogy a hasán aludt. Azt hiszem, az ember sok mindent megtanul, ha rákényszerül. :-)

Domi legújabb szokása, hogy pelenkázás közben már nem csak hasra fordul, hanem elkezd tolatni hátra, lefelé a pelenkázáról. Vagy hogy beüti a fejét a pelenkázó hátsó "támfalába", ahogy ficánkol. Néha bejön az elterelő hadművelet és egy-egy játékkal vagy krémes tubussal le lehet kötni a figyelmét, néha huzigálni kell az ablakon a reluxa forgatót, mert az is nagyon izgi tud lenni. Közben villámgyors pelus csere és öltöztetés. Egyre inkább gondolkodom azon, hogy a pelenkázás helyszínét meg kellene változtatni, mert attól félek, hogy egyszer lezúg a pelenkázóról, kezd nagyon veszélyes kölyök lenni. :-)

Legjobban még mindig a csikizős játék jön be, de csikizés közben nem lehet sem öltöztetni, sem pelenkázni és amint a játék abbamarad, megint jön a tiltakozás, azaz kacagásból és visítozásból átváltunk vinnyogásba és ordításba.

Néha bevetem az "anya énekel" módszert, de a szimpla nótázás nem jön be, sokkal viccesebb a heavy metal-os változat. Bár néha elbizonytalanodom Domi arckifejezése láttán, hogy vajon "az ilyen hanggal én ezt nem erőltetném" vagy "istenem, de h...e anyám van" gondolat cirkál -e a fejében, ahogy húzigálja a szemöldökét vagy kissé megrökönyödve mosolyog.

Néha még mindig meg tud lepni bennünket a kedves pisi tündér azzal, hogy a pisis pelus kapacitásának túlterheltsége miatt kivárja a "kapunyitást" vagy a tiszta pelust és akkor megöntözzük a környezetünket (és persze lehet átöltöltözni is). Ez érthető: mennyivel kényelmesebb szabadon a nagyvilágba vagy egy tiszta pelenkába megszabadulni a nyomasztó tehertől... A fürdővizet meg ne is említsük... megmelegítjük a vizet, ha nem találjuk megfelelőnek a hőfokot. :-)

Erősen gondolkodom azon, hogy jó lenne eljárni baba-mama tornára, most hogy itt a hideg, egyrészt mert kimozdulnánk, másrészt én is mozognék végre valamit, ami jót tenne az egyre jobban sajgó derekamnak, harmadrészt Domi is kicsit szocializálódna az emberek, főleg más babák között. De azért vannak fenntartásaim, hogy vajon Domonkos mennyire bírna végig egy ilyen órát, úgyhogy gondoltam, próbára teszem és betettem az eddig még használatba sem vett (egyébként elég vacak) baba-mama torna dvd-t, amin a torna rész kb. 15-20 perc. Domit magam mellé tettem a földre, tornázgattam, próbáltam őt is bevonni, aminek az eredménye az lett, hogy az egyik emelésnél jól lehányt. :-) Egyébként sem nagyon élvezte a dolgot, de úgy döntöttem, azért megpróbáljuk majd és elmegyünk egy rendes tornaórára (amint találok egyet a közelben). 

Domi amúgy kis ügyeske, mostmár ha kell, ha nem, felül a babakocsiban, ami főleg evés közben poén, hogy hátrabicsaklott fejjel próbál enni a cumisüvegből.

A pelenkázón is egyre elevenebb, valamelyik nap rájött, hogy ha hasra fordul és belekapaszkodik a hátfalába a pelenkázónak, akkor közelebb tudja húzni magát az izgalmas kincseket rejtő kis dobozkához (izgalmas kincsek alatt értsd: popsitörlő, kakatároló zacsi, üres doboz, stb.). Mindegy, a lényeg, hogy ki lehet pakolni belőle.

Tegnapelőtt azt játszottuk Domival a földön, hogy - mivel Domi rákattant a reggelimként szolgáló fürtös paradicsomra -  kicsit távol letettem Domitól a paradicsomot, ahol már ő nem érte el és ő kúszott érte. Nagyon ügyes volt, eddig ilyen előre haladó kúszásra  csak a cumi elérése céljából volt hajlandó, mivel a cumi a mindene. Ez a paradicsomos játék azonban egészen izgalmas lett, mert egyik pillanatról a másikra hoppá, hoppá, eltűnt a paradicsom... na, gyorsan kikanalaztam a szájából, aztán úgy döntöttem, jobb helyen van az az én pocimban. Kicsit azért ijesztő volt a dolog, hogy milyen gyorsan tud eltüntetni dolgokat a szájába. Viszont kúszni már tényleg nagyon ügyesen tud, mint a kommandósok, pakolgatja a kis kezeit előre, nagyon édes kismanó.

A világ megismerésének legjobb módja jelenleg a dolgok megfogása, megtapintása, ütögetése. Vannak dolgok, amik mellett nem lehet úgy elmenni, hogy Domi ne szeretné megfogni. Ilyen számára vonzó dolgok például a kulcs az ajtóban, a tejes/gyümölcsleves doboz, a pet palack, a popsikenőcs, a légzésfigyelő, a telefon, a távirányító, a laptop, krémek, gyógyszeresdobozok, stb. Ez mind csupa izgalom, újdonság, amit meg kell ismerni. Nagy kihívás a kutyák megismerése: Domi szeretné őket is megtapizni, de utána megy a balhé, ha kezet mosunk. Ha már itt tartunk, nem tudom miért, de Domi arcához nem lehet hozzáérni, sem megmosni, sem megtörölgetni, hüppög-szippog, elfordul és ordít. Remélem soha nem kell porszívózni az orrát, mert azt hiszem, az lesz életem legnagyobb kihívása. Visszatérve a tapera témához: a fotók, amiket eddig nagy áhítattal nézegetett Domi a falon, mostmár megtapintásra, ütögetésre kerülnek, a tükröt sem győzni takarítani a tapi nyomoktól :-) a tipi-tapi után pedig mindent leverünk/ledobunk, mert úgy az izgi, ha anya hajolgatgat érte. De ez a dolgok rendje... A könyvek lapjait összegyűrjük, a tiszta pelenkát kivesszük a fenekünk alól mire anya odanéz, megszereljük a zenélő-forgót, virágot szedünk anyának és megritkítjuk anya haját. stb., stb., stb.... A lista végtelen és attól tartok, ez még csak a kezdet. :-)

A tükör is az egyik kedvenc szórakozása lett Dominak, akármikor elmegyünk a tükör előtt, meg kell állni, megnézni magunkat: Domi meglátja magát és anyát a tükörben és vagy vigyorog mint a vadalma, vagy szégyenlősen elbújik. Aztán megtapogatja magát a tükörben, utána rágerjed a villanykapcsolóra, aztán a tükörre, aztán a kapcsolóra... :-)

A nap fénypontja a fürdés. Domi le sem tagadhatná, hogy a halak jegyében született, bár azt hiszem, nincs olyan kisgyerek, aki ne szeretne pancsolni. Mostmár hosszabb ideig szokott fürdőzni (apa moderált és kivettette a fürcsi szót) és teljesen begerjed a pancsi-pancsi hallatán vagy ha meglátja, hogy apa engedi a vizet a kiskádba. Teljes örömmámorban engedi magát levetkőztetni, aztán mint egy kiskirály heverészik a vízben. Már nem annyira a fürdőszoba eláztatása és apa-anya ruhájának az összecsapkodása a cél, inkább játszik Domi a játékokkal, időnként bekapja a lábujját, ami főleg akkor izgi, ha pont előtte belepisilt a vízbe.

És mi az amit eszel? Nincs kaja, ami ha a szánk felé közelít, ne változtatna irányt Domi szája felé. Ha az ölemben van és eszem, tuti kiveszi a kezemből a kaját és megkóstolja. Ha kivenni nem tudja, akkor legalább kinézi - tátott szájjal. Mindent meg akar kóstolni, aztán vagy bejön neki vagy ... kijön. A májkrémes kenyér ízlik, a piros arany is. A kenyér magában annyira nem, mert darabos.

A túró rudi, az isteni. Persze ezt nem én para-mami tömöm a szájába, hanem apa. No problem, hogy 1. elvileg tejallergiás a gyerek, 2. 8 hós korig semmilyen tejterméket nem szabad adni a babáknak (vagyis nagyon nem ajánlott, főleg ahol allergiás egyén van a családban és az allergiára való hajlam öröklődhet, már pedig apa és nagyapa erősen allergiások), 3. csokit 1 éves korig szintén nem ajánlanak. Na jó, az a mennyiség amit Domi lenyal, a légykakinál is kevesebb, szóval baja nem lesz tőle, de legalább én hadd ragaszkodjak már az elveimhez...

És hát a palackos ásványvíz/gyümölcslé, a tejes és gyümölcsleves doboz, na az ám a királyság. Domi nem egyszer vette ki a kezemből a palackot ivás közben, 1x-1x majdnem a fogsorom bánta az ő kíváncsiságát. Ha meglátja a pet palackot és ahogy mozog benne a víz, rögtön csillagszemű juhásszá változik és ha végre megkaparinthatja a palacot, na, az maga a mennyország. Inni is próbál a palackból, de ez a méretbeli különbségekből adódóan még szerencsére nem sikerül neki. De a múltkor például a vizes poharat vette el tőlem, tette a szájához és borította a nyakába a fél pohár vizet. Aztán jól meglepődött...

Az utóbbi hetekben javult Domi étvágya, esténként már megint beszokott nyomni 180-200 ml-t (anyatejet, tápszert). Persze a kaja iránti türelmetlenség még mindig meg van: ha éhes, akkor enni kell rögtön és pont. Ebben a tekintetben teljesen rám hasonlít, sajnos. Van, amikor egész türelmesen kivárja a sorát, látja, hogy készítem a kajcsit, kezemben a kajás cumisüveg, és így minden oké, de van amikor már türelmetlenke és ha kikerül a látószögéből a cumisüveg, majrézik, aztán mikor végre a szájába kapja a cumisüveget, felháborodott magyarázkodás közepette, morogva elkezd falni és úgy eszik, mint akit éheztet az anyja (pedig nem).

A keresztelőre a nagyitól kapott etetőszék egészen jól bevált, Domi el-el ücsörög benne (persze félreértés ne essék: nem órákig), közben beszélget és mindent a szájába töm, ami a tálcán megtalálható, izgalmas dolog: pet palack, pénztárca (új, üres), toll, aztán ha megunta, bumm, lehajítja a földre. Aztán ha kezd uncsizni, bekapja a lábát.

Most is nagyon édes, itt csücsül mellettem, laza csávó módjára két lába fenn a tálcán és beszélget a pénztárcával.

Most már kap husis kajcsit is, eddig csak 1x adtam, mert sem a védőnő, sem a doki, sem a könyvek nem javasolják a fehérje fogyasztást 7 hónapos kor előtt, mert a tápszer és az anyatej idáig elég fehérjét tartalmazott. Állítólag a túlzott fehérje fogyasztás károsítja a veséjüket. Bár nem hiszem, hogy ha 1x-1x kapott volna husit, bármi baja lett volna tőle, de úgy vagyok vele, ehet annyi húst, amennyit akar egész életében, ezen az 1-2 hónapon nem múlik semmi, nem marad le semmiről, úgyhogy ha nem javasolják, várunk vele. Most még 1 héten csak 1x kap husis kaját, de lassan majd növeljük az adagot, illetve változatosabbá teszük a menüt a pipi és a pulykahusi mellett. Megjegyzem, én sem vagyok egy húszabáló, mert valahogy úgy érzem, megterheli a szervezetemet a sok hús, úgyhogy általában csak akkor eszem húst, ha anyukám főz (kivéve most az anyatejes-tejallergiás időszakot, amikor rákényszerülök a hús-krumpli-húsleves menüre).

Van egy-két kaja ami nem nyerő Dominál: a brokkoli továbbra is felejtős (nem hiába, apja fia), és a kölespép is fintorgós, nem kell. Az almapép lecsúszik némi morgolódás mellett. Ha valami kicsit darabosabb, az sem annyira tuti, megy a fintorgás, köpködés. Vettem pl. babylove répapürét krumplival (4 hós kortól), és ez nem annyira pépes, mint a kecskeméti, és ez bizony már nem volt így favorit. Gyümölcs viszont bármilyen jöhet korlátlan mennyiségben.

Domi kimunkálta a technikát arra az esetre is, ha már nem kér enni: ha a keze ügyébe kerül a cumi, fogja és benyomja a szájába, "na így etess anyukám, ha tudsz" kifejezéssel az arcán. Vagy, ha az ügyeletes cumi nincs a közelben, akkor jön a "nemnemnemnemnem", ami gondolom nem tudatos kifejezése annak, hogy mit nem szeretne, de valahogy mégis olyasminak tűnik (az én szememben). :-) Aztán ha valami ízlik neki, akkor jön egy jóízű "hammm".

Na jó, a "sétálunk-sétálunk" még csak a babakocsiban megy, de a csücsülés egyre jobban. A babakocsiban már ugye régóta fel-fel húzogatja magát Domi, sőt 1-2x fel is ült vagy csak felkönyökölt (ezt is ugye mindig csak Berti és Barni kedvéért), de most már szinte minden nap felül és ül a babakocsiban, nézelődik jobbra-balra, kifelé-lefelé. Látszik, hogy élvezi, hogy már nemcsak felfelé nézelődhet.

A földön és a pelenkázön, ha magam elé ültetem, már akkor is egész jól megmarad ülő helyzetben, bár erőltetni nem akarom, mert mindenhol azt írják, hogy nem szabad ültetni, ha még nem tud magától, mindennek eljön a maga ideje. Azt hiszem, Dominak lassan eljött ez az idő, de még egy kicsit kell erősödnie a gerincének, hogy teljesen egyenesen, stabilan tudja magát megtartani, egyedül.

Viszont ma már meglepődtem, hogy egész nap nem is volt hajlandó feküdni a babakocsiban, mindig felült és úgy maradt. Néha megszerelte a babakocsit, előre könyökölt, de a legmókásabb az volt, amikor a cumit úgy próbálta meg bekapni, hogy a cumitartót alátekerte a könyöklőnek és azon keresztül próbálkozott (persze nem sikerült, mert a cumitartó nem elég hosszú ehhez). :-)

Még mindig fejem magam, de az utóbbi 1 hétben eléggé megcsappant az "állomány", lehet azért, mert 1 nap már csak 4x fejem magam (néha 5x). Próbálkozom homeo bogyóval, de valahogy az sem segített sokat.

De lassan a napi 4 fejést is kezdem soknak tartani, mert nem szeretném, ha a Domival töltött idő kevesebb lenne emiatt és ő látná kárát. Annyit nem ér az egész. Úgyhogy erősen gondolkozom azon, hogy a hónap végén "leteszem a lantot", azt hiszem, én "megtettem, amit megkövetelt a haza" (nagyon lírikus lettem). Bár egy kicsit lelkiismeret furdalásom lesz, ha úgy hagyom abba, hogy van még tejem, de tényleg úgy gondolom, hogy ha ez már többet árt, mint használ, akkor nem éri meg. Dominak fontos az, hogy az anyukája kipihent legyen és legyen energiája és türelme vele foglalkozni annyit amennyit ő igényel. És én még mindig csak 5-6 órákat alszom, bár így is sokkal kipihentebbnek érzem magam, mint korábban, de azért tudnám én is húzni a lóbőrt, amikor Domi szunyál. És ez nem rajta múlik.

Így is, ha Domi 8 hónapos koráig kap anyatejet, akkor már bőven túlteljesítettem az eredeti célkitűzést. Ha lenne tejem rendesen és szopizna, biztos szoptatnám 1 éves koráig vagy ameddig ő igényelné.

Lassan jön a hideg idő, amikor már nem tudok olyan sokat kint lenni a levegőn Domival és a lakás meg nem elég ingerforrás már neki, muszáj lesz kimozdulnunk és világot látnunk. Úgy tervezem, hogy kipróbáljuk a zene bölcsit és a baba-mama tornát. De ez csak akkor megy, ha már nem leszek a konnektorhoz kötve. :-)

Sajnos vége van a nyárnak, nagy bánatomra. Így sokkal kevesebb időt tudunk majd kint tölteni a szabadban, a kertben. Ez több tekintetben is rossz: egyrészt Domi imád kint lenni a kertben, nézegetni a fákat, a  madarakat, az eget, tépkedni a virágokat, és főleg bámulni Bertit meg Barnabást. Nyáron nagyon sokat voltunk kint, mert semmi mással nem lehetett úgy lekötni Domi figyelmét, mint a kutyákkal. Jó, az is igaz, hogy nyáron meg gatyarohasztó meleg volt, úgyhogy csak többször rövid ideig és az árnyékban tudtunk kint lenni a hőség és a sugárzás miatt. De estefelé, mikor már elviselhető volt a meleg, sokszor sétáltunk egyet a környéken. Szerencsére ritkán esett az eső. Másrészt nekem is jó volt, hogy kint lehettünk, mert kint a kertben tologatva lehetett a legjobban alvásra bírni Domonkost. :-) Nem tudom, hogy ha jön a hideg meg az eső, ezt mivel tudom majd pótolni.

Szerencsére most így október elején is nagyon szép az idő, a héten 26-28 fok is van, tiszta nyár. Így még most is sokszor ki tudunk szabadulni a lakásból, bár most már az esték hűvösek és sajnos egyre hamarabb sötétedik.

Azért bízom benne, hogy még sokáig lesz ilyen szép időnk, és hosszú, meleg ősz lesz, mert nagyon szeretm az őszi tájat, a természet ilyenkor a legszebb.

Ezt az eseményt muszáj megosztanom a nagyvilággal. Ma - 7 hónap alatt először - 8 órát aludtam. Jó igaz, nem egyben, mert 2x fel kellett kelni Domihoz cumit adni neki, 6 óra körül pedig apa kicserélte a pelust. Aztán Domi szokás szerint köztünk landolt a nagy ágyon, először igen élénk volt, beszélgetett, de aztán látta, hogy a falnak beszél, mert apa-anya alszik mint a mormota, így ő is beszunyált...

Tegnap este Domi nagyon fel volt pörögve, miután egy nagyot sétáltunk, evett egy kis gyümölcs desszertet meg ivott gyümilevet, közben jöttek nagyapáék (hozták a rácsot a lépcsőhöz) és Domi úgy vigyorgott nagyapára, hogy még én is meglepődtem. Utána egy félóráig élvezkedett a bébikompban, közben apa is hazajött a mátrai bringázásból. Miután a bébikomp unalmassá vált, Domi még egy félórát hempergett a földön, kúszott hátrafelé, természetesen mindig az asztal alá és a konnektor közelébe, úgyhogy sasolni kellett mit csinál. Néha nekiállt rámolni az asztal polcáról, figyeltem is, hogy nehogy a szeretett kis canon gépemet rámolja le a földre (mert ez már 2x is megtörtént, persze, én vagyok béna, minek teszem oda). Aztán a hempergést megunva jött a nap fénypontja, a pancsi-pancsi, utána a szokásos műsor: balhé, amiért nem pancsolhatunk tovább, balhé a pelus miatt, balhé az öltözködés miatt. Aztán kajcsi és szunya, Domi olyan 3/4 9 körül már húzta is a lóbőrt... egészen ma reggel 3/4 9-ig, amikor is egy kis talpcsikizésre mosolyogva felébredt...

Domi szeptember 1-jén féléves lett - hihetetlen, hogy szalad az idő, hisz még csak most született... Ez a nap azonban más okból is ünneplésre adott okot: apa 35. szülinapja volt. Amerikai csoki tortát rendeltem a Vári cukiban, természetesen az elmaradhatatlan marcipán figurával, amelyben ezúttal Frédi és Béni Benőke figurája marcipán-testesült meg. Dominak nagyon tetszett a tüzijáték a tortán és nagy kíváncsisággal kóstolgatta Benőkét is...

MEGISMERNI A VILÁGOT:

Ez a hónap ismét egy mérföldkőnek tekinthető Domi fejlődésében. Sok új dolgot produkál napról napra és mindent egyre tudatosabban csinál. Amit meglát, érdekli és mindent meg szeretne fogni, érinteni, bekapni. Mindent eldob, kiköp, aztán sóvárgó tekintettel néz utána és az ember öléből majd kiugrik, úgy kapálózik, hogy felvehesse. Összeütögeti a kezében levő tárgyakat, élvezi, hogy így azok hangot adnak. Egyik kedvencem, amikor a Hugitól kapott sípolós békát ütögeti, hogy az hátha ütögetéssel is sípol. Naggyon cukorfalat. Mindent kivesz a kezemből, ha valami kiesik a kezéből, megkeresi úgy is, hogy nem néz oda. Eddig csak nézegette a képeket a falon, most állandóan ütögetni szeretné őket (ezt én nem díjazom, mert sokszor nem sokon múlik, hogy le ne essen az üveg képkeret). A tükörben is szeret nézelődni Domi, vigyorog mint a vadalma vagy szégyenlősen elfordul. De általában tetszik neki, akit viszontlát. :-) A kapcsolókra is rákattant, mindig oda kell menni, hogy felkapcsolhassa a villanyt. Na, a virágokat ne is említsük: hiába mondogatom neki, hogy a virágokat nem bántjuk, csak simogatjuk, azért 1-1 levél vagy virágszirom mindig a kis kezében marad. A kedvenc tartózkodási helye még mindig a kert: nagyon érdekes látvány, ahogy a szél fújja a fák ágait, leveleit. De sokszor nézegeti a madarakat és a repülőket is. De a fő izgalmat továbbra is Berti és Barnabás jelenti, pl. amikor a kert közepén sétálunk, és szólok Dominak, hogy "úgy hallom, ott van Barni és Berta a kerítésnél, menjünk, nézzük meg", már abba az irányba néz, amerre a kutyák vannak.

EGY KICSI MOZGÁS MINDENKINEK KELL:

Domi már eddig is nyomta a fekvőtámaszokat és emelgette a popóját az ég felé, de mostmár próbálja összekötni a két mozdulatot és próbál kúszni. Van amikor csak hátrafelé halad, van amikor előre is egy picit... és rendületlenül berreg hozzá... brrrr, brrrümmm...

Nagyon szeret a földön és az ágyon is hemperegni, gurulgatni, egész messzire eljut már ezzel a mozgás technikával is, sajnos ehhez hozzátartozik néha egy kis baleset is, pl. beveri a fejét az asztalba, aztán bömbizik. Sokszor amikor leteszem a játszószőnyegre, egy pillanat múlva már az asztal alatt van és csak a feje látszik ki.

Egyszer-kétszer meglepett már azzal is Domonkos, hogy feküdt a babakocsiban, elfordultam 1 pillanatra és mire odanéztem, felült. huh, rázós volt.

A pelenkázón sem marad nyugton, állandóan forgolódik, valamivel le kell foglalni a figyelmét folyamatosan, a kezébe szoktam adni ezt-azt, hogy nézegesse. De mostanában egyre nehezebben viseli a pelenkacserét és az öltözködést.

A mozgással együtt nő a kíváncsisága is: elkezdett pakolni, lepakol a polcról mindent ami a kezébe kerül. Mert ugye minden érdekli és mindent meg szeretne fogni: ismerkedik a nagyvilág dolgaival.

A két kis kezével mindent meg tud fogni, nagyon ügyesen, pakol egyik kezéből a másikba, és egy kézzel és akár 2 ujjak is meg fogja a dolgokat, pl. egy üres 1,5 L-ES PET palackot 2 ujjal meg tud fogni.

A kommunikációban is sokat fejlődött, bár ez teljesen változó, hogy melyik nap hogyan kommunikál. Van amikor egész nap mondja a magáét:ábábábá, nemnemnemnem, mamama, evés közben: hááámmmm, vagy ha már nem kér enni: neeemmm, van amikor egész nap csak berreg és motorozik.

CUMIKIRÁLY: 

a cumikezelésben eddig is ügyes volt már Domi, hiszen jó ideje már ki-be pakolgatja a cumit a szájából/szájába, nézegeti, most már viszont szándékosan kiköpi, pl. ha meglátja a közelgő cumisüveget vagy játékból. Sokszor azért köpi ki vagy dobja el, hogy utána sóvárgó tekintettel sasolva a cumit jelezze, hogy azt szeretnénk a földről felvenni. Úgyhogy megmozgatjuk anya derekát, lehajolunk, Domi megmarkolja a cumit és úgy ahogy van (koszosan) betömi a szájába (idő sincs kivenni a kezéből, olyan gyors). De például éjszaka álmában is kitapogatja a cumit és benyomja a szájába, csak olyankor sír fel, ha nem találja. Sokszor evés közben is fogja és benyomja a szájába cumit, ami elég mókás.

 Természetesen a játékai érdeklik a legkevésbé, sokkal érdekesebb számára egy gyümölcsleves doboz, a tejes doboz, az ásványvizes flakon, a távirányító, a légzésfigyelő, stb. De sokszor evés/ivás közben meg fogja egyedül a cumisüveget, csak még nem tudja, hogyan kell emelni rendesen,

A kommunikációban is sokat fejlődött, bár ez teljesen változó, hogy melyik nap hogyan kommunikál. Van amikor egész nap mondja a magáét:ábábábá, nemnemnemnem, mamama, evés közben: hááámmmm, vagy ha már nem kér enni: neeemmm, van amikor egész nap csak berreg és motorozik.

Domi az ízekkel is barátkozik, mindent meg szeretne kóstolni, amit eszünk, szó szerint kinézi a szánkból a kaját, aztán vagy bejön neki az adott íz vagy nem. Nagyon szereti pl. kóstolgatni a túrórudit, a mákrémes kenyeret, de a darabos kajával még nem nagyon tud mit kezdeni.

SZOCIALIZÁLÓDUNK:

Ebben a hónapban nem voltunk sokfelé, egyszer átmentünk nagyapáékhoz a Péterke utcába, de este lévén Domi már elég álmi és nyügi volt, ezért a szomszéd Piriék látványa egy idő után nem hogy nem dobta fel, inkább sírásra fakasztotta, aztán még a Lottitól is megijedt valamiért, valószínűleg fáradt volt.

Hajnikám volt itt, mert szülinapi bulija volt, ahová én is hivatalos voltam, de sajnos nem tudtam elmenni, pedig nagyon vártam, hogy mehessek... De Hajni rendi volt, hozott nekem Icuska (Hajni anyukájának a barátnője) sütijéből, amit nagyon szeretek. Domi meg Arián ismét barátkoztak egymással, nagy érdeklődést mutattak egymást iránt, de még persze nem játszanak egymással. Arián már nagyon ügyesen tud mászni, kapaszkodva feláll, ül egyedül, valamint nagy érdeklődést mutatott a porszívó és a felmosóvödör iránt. :-) Mivel 3 hónappal idősebb Dominál, van köztük fejlődésbeli különbség. De ez előbb-utóbb elhalványul és jókat fognak egymással játszani.

OLTÁS:

Voltunk oltáson, a pneumococcus elleni oltás 1. adagját kapta meg Domi, ez rögtön 2 adag volt egyben. Domi megint csak akkor sírt, amikor megszúrták, utána már megnyugodott. Le is mérték: 71 cm, 6780 g, 44 cm a fejkörfogat és 44 cm a mellkas körfogat. Legalább ezt is megtudtuk. :-)

2009. szeptember 24-én hajnali 1 óra 16 perckor megszületett a kolléganőm, Ildi és kedves párja, Gábor kisfia, Bimbó Márton. Marci nem is volt olyan pici, mert 3750 grammal és 59 cm-rel született. Kedves Marci, Isten hozott a nagyvilágban, kívánunk neked minden jót, de főleg jó egészséget és hosszú, boldog életet!

2009. augusztus 25-én reggel 8:30-kor megszületett kedves barátaink, Vera és Lajos kisfia, Varga Barnabás 3120 grammal és 52 cm-rel. Kedves Barnabás, Isten hozott a nagyvilágban, kívánunk Neked és szüleidnek sok boldogságot, jó egészséget!

Szó ami szó, magam sem gondoltam, hogy a természetgyógyászat ilyen csodákra képes. Bár sok hasonló történetet hallottam korábban, nem hittem, hogy ilyen gyorsan valóra válhat az álmom/álmunk. És aminek még nagyon örültem, hogy Hajni barátnőm is terhes lett, 2 hónappal korábban. Ők is régóta tervezgették, milyen lenne az életük egy kismukival, aztán ő is meglátogatta a természetgyógyászt és a tervük sínen volt. Nagyon örültünk egymás terhességének, hiszen azt tervezgettük, milyen jó lenne majd együtt tologatni a babakocsit.

A terhességem nem volt teljesen zavartalan, már ami az érzelmeimet illeti. Azt terveztük Istvánnal, hogy ha betöltöttem a 12. hetet, akkor avatjuk csak be a családtagokat a mi kis titkunkba, hogy végre megérkezik a családba a várva várt unoka. Sajnos másképp hozta az élet, mert 2008. július 23-án, váratlanul meghalt az én szeretett édesapám... Ekkor még csak 8 hetes terhes voltam, így senki, apukám sem tudott a mi kis titkos csodánkról. Bár az életét nem mentette volna meg ha tudott volna róla, de biztos nagyon boldog lett volna ha megélhette volna az első unokája megszületését. Mivel terhes voltam és nem szerettem volna veszélyeztetni a babát, nem volt választásom  a gyászolás tekintetében... Nem volt egyszerű úgy megpróbálni feldolgozni életem addigi legmegrázóbb történését, hogy nem adhattám át magam az érzéseimnek. Próbáltam a terhesség izgalmas pillanataival elterelni a figyelmemet a múltról és előre tekinteni a remélhetőleg szebb jövő felé. 

Hiszen mit is jelent terhesnek lenni? Nagyon nehéz szavakba önteni, mert semmiképpen nem terhet jelent. Csak az tudja milyen a föld felett járni 40 hétig, aki minden egyes pillanatát átérzi, megéli: leírhatatlan öröm és boldogság, fokozott kíváncsiság, félelem, izgalom, borzongás.  

Fizikailag a terhességem viszonylag problémamentes volt. A viszonylag pedig azt jelentette, hogy a terhesség elején a korábbi orvosomhoz jártam terhesgondozásra és ő nem igazán a pozitív gondokodás híve volt, mondjuk úgy, túlzottan óvatos, ami egy első gyermekét váró kismamára nincs túl jó hatással. Először kiderült, hogy a méhlepényem előre van csúszva és hogy a terhességgel együtt nőtt egy szép kis kb. 4 cm-es myoma a méhemben. Doki bácsi szépen meg is ijesztett, hogy ha ez így marad, akkor a terhesség vége felé ez okozhat problémát, esetleg koraszülést. Persze jól beparáztatott, de aztán Hajnikával utánaolvastunk és megnyugodtam, mert írták, hogy a méhlepény idővel a helyére szokott menni. Aztán persze meglátogattam a csoda dokit is, aki a méhlepény tekintetében mondta, hogy nem tud segíteni, de a myoma mulasztásában igen. Szorgalmasan szedegettem hát a kis bogyókat és lám-lám, a következő ultrahangon már kisebb volt a myoma, az az utáni ultrahangon (kb. 1 hónappal azután, hogy felfedezték) pedig már egyáltalán nem is látszott. Doki bácsi na-a-agy szemekkel nézett, hogy hová tűnt a myoma (nem avattam be a titokba, hogy biorezonanciás kezelés alatt álltam), még hetekkel később is csak rázogatta értetlenül a fejét, hogy a myoma nem szokott csak úgy felszívódni... Aztán pár héttel később doki bá kitalálta, hogy be van keményedve a pocim és nem ártana, ha pár hétig feküdnék. Mivel megrögzött munkamániás vagyok és nem bírok feküdni (semmit tenni) és azt sem, ha ki kell szolgáltatnom magam, nem rajongtam a felvetésért, de hát a baba mindenekelőtt... 3 hétig feküdtem, közben itthonról dolgoztam be az irodába, megcsináltam egy közgyűlést és a szokásos apróbb munkákat. Szerencsére ma már a technikának köszönhetően a home office kiválóan működik. Közben végignéztem a Született feleségekből az összes évadot és zabáltam a belga csokit, ami apa Brüsszelből hozott... Aztán mivel a magnézium szedése és a fekvés jót tett, doki bá visszaengedett dolgozni, de nekem addigra elegem lett a pénzéhes doki bá-ból és új doki bá-t kerestem, méghozzá Hajnika dokijához mentem át, aki egy megváltás volt a maga kedvességével, mosolygósságával és főleg a pozitív gondolkodásával.

Augusztus végén apával bepótoltuk az elmaradt nyaralást és egy hetet töltöttünk Svájcban. A szállás Lugano mellett volt és onnan cirkáltunk erre-arra, mesés hegyi tájakon át olyan helyeken, ahová bármikor szó nélkül kiköltöznék és tengetném az életem.

Mivel február 25-re voltam kiírva, az utolsó 2 hónapban nem szándékoztam dolgozni, nem maga a munka miatt, hanem a kijárás és az időjárás miatt. Mivel volt még szabadságom is

Mindig arról almodoztam, milyen jó lesz, ha egyszer lesz gyerekem. Alapból 3-at szerettem volna: két fiút és egy lányt (de hát ugye az azért nem olyan egyszerű). Mindig szívesen foglalkoztam ismerősök pici gyerekével, emlékszem, olyan 12-13 éves lehettem, amikor egy barátnőm (Anita) bemutatott egy akkor 20 éves lánynak (Ági), aki a közelünkben lakott, és éppen akkor született kisfia (Gabika). Nagyon jóban lettünk és imádtam a kisfiát, az összes szabadidőmet náluk töltöttem, Gabikát pesztrálgattam. Azóta volt minden vágyam egy saját baba... Nos, sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az álmom valóra váljon: középsuli, egyetem, meló, sok-sok évig. Na, és persze közben férjhez is mentem Istvánhoz, 2004-ben. Már az esküvő után szerettem volna gyerkőcöt, de valahogy mindig közbejött valami: sok munka, másoddiploma, haláleset a családban, ez mind annyira kitöltötte az életemet, hogy nem volt idő magamra, magunkra. Aztán a sok stressz mellett egyszer jól lebetegedtem, mai napig nem tudom mitől, valami vírus ledöntött a lábamról (pedig nem vagyok beteges fajta), kb. 2 hónap kellett mire összeszedtem magam - fizikailag. Mivel szerettem volna már nagyon teherbe esni, jártam orvosról orvosra, persze igazából senki nem látta akadályát a babának, de ő mégis váratott magára hónapokig. Aztán egyszer eljutottam egy orosz természetgyógyászhoz, aki az emberi szervezet egyszerű működésén alapuló módszerrel gyógyít (biorezonancia). Ő két hónap alatt rendbe rakta a szervezetemet a pici berezegtetett bogyókkal, és végre valóra válhatott az álmom...

2009. március 01. életünk legszebb napja: megszületett a kisfiúnk, Bartha Domonkos. Ezt a blogot azért hoztuk létre, hogy megörökítsük élete legfontosabb, legszebb pillanatait leírásokkal, képekkel, videókkal. Azt reméljük, ez nem csak nekünk, szülőknek lesz szép emlék, hanem egyszer Domonkos is örömmel fog olvasgatni arról, hogy mi történt élete első napjaiban, heteiben, hónapjaiban, hiszen erre még csak mi, szülők emlékezhetünk. De reméljük érdekes lesz számára felidézni azokat az eseményeket is, amelyekre már emlékezni fog, de mivel már régen történtek, jó lesz újra meg újra felidézni őket... Azt szeretnénk, ha ez egy vidám, színes fotóalbum/napló/élettörténet lenne, így sok szeretettel ajánljuk elsődlegesen Domi figyelmébe, de ajánljuk bárkinek, aki szeretné megismerni Bartha Domit....

Vasárnap még kimentünk a kertbe. Domi segített rendbe tenni (lemosni) a játékait és le kellett vágni az összes éppen nyíló virtágot. Így legalább tanugatta, hogy melyik virág mi.