Á, mit tesz egy kis szülői figyelmetlenség. Domikám 25-én szorgalmasan gyakorolta a felállást, én meg buzgón fényképeztem az én ügyes kisfiamat, megörökítendő a jövő nemzedéknek, hogy Domi milyen ügyes gyerek, erre bumm, eldőlt oldalra és koppant a feje a földön.

Elsőre nem tűnt nagy esésnek, de azért sírdogált, meg fogta a kis buksiját, ahol megütötte. Na, olvasgattam, mire kell figyelni ilyenkor a gyereknél, milyen tünetei lehetnek az agyrázkódásnak, aztán figyeltem. Igazából nem volt extra dolog, csak annyi, hogy jött vissza a kaja, pia. Ebben sem lett volna semmi különös, hiszen Domi egyébként is refluxos meg bukós, de pont az zavart, hogy mostanában már nem volt jellenző, hogy jött volna neki vissza a kaja. De most jött. Ember legyen a talpán, aki erre meg tudja mondani, hogy ez most a szokásos bukás vagy az agyrázkódástól hányás. Persze, addig morfondíroztam magamban, hogy felhívtam a védőnőt. Ő azt javasolta, biztos, ami biztos, vigyem el röntgenre a gyereket, végülis az gyorsan meg van. Na, rágtam magamtovább, mi legyen, mert nem szívesen viszem be emberek közé, főleg nem kórházba, betegek közé, pláne most hogy itt az influenza szezon. Aztán írtam egy e-mail-t a gyerekorvosunknak, és felhívtam egy másik orvost is. Ő azt mondta, hogy szerinte sem ártana egy röntgen, mert egy ilyen pici gyereknél nem lehet tudni mi a helyzet. Rágtam magam tovább, mi legyen, apa egyértelműen a kórház ellen volt. De aztán csak minden kaja után jött vissza Dominak többször is, így már tiszta ideges voltam, hogy mit csináljak, közben visszaírt a saját doki bánk, hogy higgadtan kell figyelni a gyereket, de ha a hányás rosszabbá válna, nem árt egy röntgen. Aztán este 11 körül felhívtam a Heim Pál kórházat, ott azt mondták, hogy ő még nagyon kicsi, inkább vigyük be röntgenre, a Bethesda kórházhoz tartozunk. Felhívtam a Bethesdát, na, jól leszúrtak, hogy ha délelőtt esett el a gyerek, miért nem vittem már be és azonnal induljunk el. Hát, az azonnal nem ment, mert legalább egy óra volt, mire összepakoltam, szegény Domikám meg már az igazak álmát aludta. Szegénykémet bepakoltuk a kocsiba, apa dühöngött, hogy most ezt miért kell. Odaértünk, Domikám nagy álmosan nézett,hogy hol a frászban van. Felvették az adatait, csináltak egy koponyaröntgent aztán az ügyeletes orvos megvizsgálta. Mindezt hajnali fél 1 - 1 óra körül. Először még mondták, hogy igazából ráértünk volna másnap reggel is bevinni a gyereket (miután 1 órával előtte leszidtak, hogy miért nem vittem be már korábban). Aztán a doki azt mondta, hogy szerinte meg van repedve a koponyája a röntgen felvétel alapján és ott másképp kopog a csontja. És náluk az a protokoll, hogy bent kellmaradni 24 órát megfigyelésen. Na, ennek nem örültünk. Felmentünk a csecsemőosztályra, ahol az a kép fogadott, hogy egy kb. kéthónapos baba fulladozik a köhögéstől. Gyorsan teszteltem az anyukát, hogy mi baja a gyereknek és fertőz -e. Mondta, kruppos. Uh, gondoltam, az legalább nem fertőző betegség. De aztán kiderült, hogy valami vírus hozta elő a kruppot, amit a gyerek tesója hazavitt oviból. Király, gondoltam, jobb lenne hazamenni, mert itt tuti összeszedünk valamit. Aztán megetettem Domit, amíg vártunk, kb. félóra múlva meg is vizsgálták szegényt, amit már elég rosszul viselt, hogy hajnal fél 2-kor ott szekálják, hideg bigyót tesznek a mellkasára, kanalat dugnak a szájába, és még vért is vesznek. Szegénykém úgy sírt, kb. egy órán keresztül szipogott. Nagy nehezen végre kaptunk egy ágyat,ahová be tudtam fektetni, el is aludt rögtön, én meg egy horgászszéken ücsörögtem, próbáltam alukálni. Ez elég nehéz volt, mert volt a szobában egy kislány, Emerencia (neve alapján azonosítható a hovatartozás), aki a fél éjszakát ébren töltötte és sírdogált. Mint kiderült, egyedül volt bent, szülők nélkül már egy hete. Volt egy másik kisfiú, Máté, na ő is köhögött, mint a másik kisfiú a folyosón, ugatósan, fulladósan (szintén kruppos, szintén nagytesó vitt haza valamit az oviból ami kihozta a kruppot). Na, gondoltam, ha innen úgy kerülünk haza, hogy nem szedünk össze semmit, akkor az maga lesz a csoda. Kérdeztem a nővérkét, hogy fertőznek -e a szobában a gyerekek, mondta, hogy nem nem, itt nincsenek fertőző gyerekek. Kicsit nehéz volt elhinni.

Kb. 2 órát tudtam aludni, Domikám aludt reggel 7-ig, aztán szerencsére jókedve volt egész nap, evett a szokásos módon, de még mindig jött neki vissza a kaja. Délelőtt volt vizit, megvizsgálták, aztán megvizsgálta a neurológus néni is, aki azt mondta, hogy ő is mintha törést látna a koponyáján, meg kell ultrahangozni. Vártam egész délelőtt, hogy mikor szólnak, aztán elmentem mosogatni, közben látom, hogy Domikámat viszik el.gyorsan utánuk mentem, hogy hadd menjek már vele, aztán levittük, ultrahangon nem láttak semmit szerencsére. Viszont bazi mérges voltam, mert azt nem engedték meg, hogy letörolgessem a kis buksijáról a zselét, hanem már zavartak is ki bennünket. Na, mondom, az kell, hogy megfázzon a kis buksija, hiszen a folyosón meg a liftben elég hideg volt. Beszorítottam a kis buksiját a fejem alá, aztán rongyoltam fel vele a szobába. Szegény megint sírt egy sort, álomba is szipogta magát, mert délelőtt nem aludt és már amúgy is álmos volt. Kicsit mérges voltam, mert amikor visszaértünk a szobába, Emerenciáért megjött az apukája és éppen a szobában veszekedett a doki bácsival, hogy miért nem tudják megmondani, hogy Emerenciát milyen vírus támadta meg, amiért már 2 hete bent feküdt. Próbáltam jelezni neki, hogy mi lenne ha nem a szobában veszekedne, mert a többi gyerek aludna, de nem zavartatta magát. Amikor végre elmentek a kislánnyal haza, jól kiszellőztettük a szobát.:-(

Amíg Domi aludt, végre én is kajához jutottam, Magdi hozott nekem szendvicset, meg Dominak tápszert, aztán végig fertőtlenítettem az egész szobát domestos kendővel (már amire nem jutott időm hajnalban :-)), főleg Domi ágyának a rácsát, a mosdót, kilincset és a pelenkázót. Na, meg a kisszekrényt, meg egész nap cseszegettek, hogy pakoljam már ki a táskából a cuccokat a szekrénybe, és a táskát vigyem ki a szekrénykémbe a folyosón. Gondoltam, egy napra minek, amúgy is abba a retkes szekrénybe pakoljon a bánat, úgyhogy nem vittem túlzásba a pakolást.

Úgy fájtam a szívem, mert egész nap olyan gyönyörű napsütéses idő volt kint, milyen jó lett volna Domikával inkább odakint sétálni, mint hogy bentről nézelődtünk ki egész nap.

Aztán délután új szobalakó jött, egy kéthónapos kisfiú, Dominik, először anyukája nélkül, aki még hazament a cuccokért, addig meg Máté anyukájával mi tömködtük vissza a cumit a kisfiú szájába, ha sírdogált. Dominik asztma gyanús volt, szegénykém ilyen picin ilyen betegséggel. Bár később már nem csodálkoztam, amikor anyukája óránként szaladgált le cigizni, gondolom a terhessége elején még cigizett, lehet, hogy ez ártott a babának, ki tudja. Kiderült, hogy Dominik anyukája isTesco-s, a bécsi úti áruházban dolgozott vevőszolin.

Amíg a délelőtt iszonyú lassan telt, szinte számoltam a perceket, a délután már viszonylag gyorsan. Domi elemében volt, mindent végig kellett  nézni a szobában, felfedezte az ágya feletti micimackós órát, minden áron szerette volna ha leszedem neki, de szerencsére nem tudtam.Aztán az ágy feletti játékforgók nagyon tetszettek neki, főleg a kutya-macskás. Teljesen rájuk kattant,majdnem letépte őket, annyira odáig volt. Aztán késő délután Domikám megint aludt egyet, és mindenki odáig volt, hogy álmában is hogy kitapogatja az ágyban a cumit és pakolja be a szájába. Meg hogy milyen édes volt előtte, amikor álldogált az ágyban, kapaszkodva a rácsba, hogy vegyem ki.

Közben elmentem enni, beszélgettem egy másik anyukával, 20 éves anyuka, kisfia Brendon (...) Domival volt egy idős, és asztmás volt, szinte minden hónapban bent vannak legalább 1 hetet a kórházban, mert befullad a gyerek és semmilyen spray nem használ neki. Brendonnak már volt 4 foga és állítólag mindent eszik: hagymát, tepertőt, stb.:-)

Domikám felébedt estefelé, evett, aztán visszaaludt, ezen meg voltam lepődve, kicsit aggódni is kezdtem, hogy most ez aluszékonyság -e nála, de aztán megnyugodtam, mert Máté és Dominik anyukája is teljesen meg volt lepődve, hogy mennyit alszik a gyerek tőle szokatlan módon, úgyhogy inkább valami front lehetett az aluszékonyságuk oka.

Közben nálam be is telt a pohár, mert hoztak még egy szobalakót, egy 3 hónapos szép kicsi lányt, Csengét, aki tüdőgyulladás gyanús volt (nem az influenzától). Igazából azon akadtam fent, hogy aki jött be a babával nő, maszk volt a szája körül és muszáj volt megkérdeznem, hogy ugye ő nem fertőz. Kiderült, hogy nem, és ő nem is Csenge anyukája, hanem Csenge apukájának a testvére, mert Csenge szülei is valami vírusos betegek, ezért az anyukája nem maradhatott bent a kislánnyal. Szegény kis Csenge nagyon álmos volt, de nem tudott aludni, mert hiányzott az anyukája és egyébként is idegen helyen volt. Anyukáját is sajnáltam, aki állítólag nagyon ki volt borulva, hogy nem elég, hogy beteg a kislánya, még nem is tud vele bent lenni. Hát, ezt megértem, borzasztó rossz érzés lehet.

Mindenesetre gondoltam, Csengétől már végképp nem kellene összeszednünk semmilyen bacit, úgyhogy szóltam a nővérkének, hogy mi nem várnánk meg itt a reggelt, aludni otthon is tudunk, sőt, itthon jobban meg is tudom figyelni Domit. Mert ugye a kórházi megfigyelés abból áll, hogy én megfigyelem a gyereket. Na,most éjjel már külön szobában kellett volna aludnom Domitól (az anya szobában), légzésfigyelő sem volt a gyerekek alatt, ha sír és meghallják a nővérek, szólnak. Na, akkor legalább itthon egy szobában alszunk,van légzésfigyelő és hallom ha sír. Szóval itthon jobban meg tudom figyelni. Reggel meg már úgyis jöhettünk volna haza, úgyhogy nem osztott vagy szorzott a dolog, 24 órát így is bent voltunk.

Aztán jött az ügyeletes doki, szóltam neki, hogy akkor saját felelősségre lelépnénk, na ő rögtön elkezdte beleültetni a bogarat a fülembe, hogy igazából ilyenkor 72 óráig kell megfigyelni a gyereket, mert addig lehet koponyaűri vérzése, és azért fontos, hogy bent maradjunk, mert ha bármi van, csak áttolják a gyereket az intenzívre. Meg hasonlók. Na, persze a frász kerülgetett, de mondtam, hogy akkor is hazamennénk. Aztán este 10 körül megvizsgálta Domit, kiadta a papírokat, apa jött értünk és hazajöttünk. 1 nap bőven elég és sok is volt ebben a kórházban, brrr.