Domika szépen fejlődik. Mostanában már egész jól eljátszik egyedül, nem hurcoltatja magát ölben egész nap és ez nagyon jó, mert minden reggel hátfájással ébredek. Nagy meglepetésemre még a járókában is jól el van, ez valószínűleg az újdonság varázsa, mert egy jó darabig nem használtuk, mivel ordított, ha beletettük. De jól el van a játékokkal, mindet végignézegeti, emelgeti, csörheti, ütögeti, mindent próbál szétszerelni, megrágni. Tologatja a kisvonatot, ölelgeti apa régi Buksi kutyáját (apa kezdi félteni az ereklyét), a kedvenc kutyás-cicás könyvét elnézegeti, úgyhogy egész jól el van egy darabig. Vettem neki egy búgócsigát, próbálja nyomogatni, hogy pörögjön. Szoktam neki építeni a plüsskockábkból tornyot, na azt imádja szétrombolni. Ha beteszem a járókába, rögtön rákattan a zenélő-forgóra és belecsimpaszkodik, üti-vágja, ah, szegény forgó, lehet hogy a kishuginak majd újat kell venni. Ha meglát valamit, ami tetszik neki, akkor nincs akadály az útjában, mindenen átmászik, többek között rajtunk is (néha orra is esik szegényke).

Persze vannak nyűgösebb napok, főleg amikor esős idő van. Olyankor azért nem egyszerű lekötni Domi figyelmét, bár vannak örökké érdekes dolgok.

A favorit továbbra is Berti és Barnabás, sokszor álldogálunk az ablakban, nézzük a kutyákat. De már nem csak a kutyákat és a madarakat nézegeti Domi, hanem az utcán elhaladó embereket, autókat is, figyeli mi történik kint a világban. És megtanult kopogtatni az ablakon, illetve tenyérrel ütni azt, hogy szóljunk a kutyáknak. Azt is tudja, hogy a kilinccsel nyílik ki az ablak, néha úgy csimpaszkodik a kilincsbe, hogy nyissuk ki az ablakot, hogy alig lehet leszedni róla.

A kajánkra is be van izgulva, muszáj olyankor ennem, amikor alszik vagy csak úgy tudok enni, ha dugdosom a kaját, mert mindent meg szeretne kóstolni és azért nem mindent lehet. Ebbe-abba persze úgyis belekóstol, mert apa mindent megenged.

Sok mindent nem tudok csinálni Domi mellett: ha olvasok, elveszi a könyvet, becsukja, aztán jól meggyűri, ha laptopozok, elveszi az egeret, lecsukja a gépet vagy ráfekszik a kijelzőre, ráül a klaviatúrára (ezeknek annyira nem örülök), ha telefonálok, kiveszi a telefont a fülem alól, ha fényképezek, a fotómasina is kell neki. Hát ilyen időket élünk most.

Már olyan hosszú Domi haja, hogy muszáj lesz valahogy vágni belőle, mert lassan belelóg a szemébe. Persze erre még valami haditervet kell kieszelnünk, mert ugye az arca és annak a környéke az nem nyúlka-piszka, úgyhogy ha egy ollóval matatnék a szeme előtt, valószínűleg elhessegne onnan. Mert például fürdésnél is hagyjuk békén, ül a kádban mint egy nagyúr és pancsol, mi meg hozzá sem érhetünk, nem kell őt mosdatni, pláne nem a tiltott zónákban. Mostanában a körmét levágni sem egyszerű feladat, az öltözködést ne is emlegessük. A pelenka továbbra is öri-hari, főleg ha pisis/kakis, vagy ha végre megszabadultunk a szennyestől, nehogymár egy újabb puttony kerüljön a popónkra. Megy ám a tiltakozás ezerrel.

A cumi továbbra is elmaradhatatlan bajtárs, mindig kell hogy kéznél legyen egy. De mostanában - lekopogom - kevesebbet sír fel Domi alvás közben. Napközben jól alszik, délelőtt majdnem mindig, 2-3 órát (olyankor néha én is csatlakozom), délután meg változó időpontokban és mennyiségben. Az altatás mikor hogy sikerül, néha egész gyorsan, néha meg küzdünk, fetrengünk az ágyon félórát, hempergünk, néha sírunk - néha nevetünk, aztán előbb-utóbb álomba piáljuk magunkat. Egy deci gyümölcslé mindig elővarázsolja az álommanót.

Most már hogy fel tud állni a kis drága lélek, muszáj mindig mellette lenni készenlétben, amíg annyira meg nem erősödik a kis lába meg az egyensúly érzéke, hogy meg tudja magát egyedül is tartani. A földszint is lassan teljes mértékben birtokba vételre került, mert mostmár mászik Domi, a kúszást kezdi elhagyni. És egyre nagyobb területeket fedez fel és egyre veszélyesebb dolgokat: konnektor, mindenféle töltő, elosztó és társai. Lassan biztonságba kell helyeznem a virágokat, el kell pakolni mindent, ami elérhető magasságban van és veszélyt jelent Domira vagy amire Domi jelent veszélyt, mert Domikám pakol, dönt és borogat, dobál, széttép, gyűr, és mindent megesz vagy csak szimplán szájba töm.

A ruhaméret is ugrott ismét egyet, kicsit korábban a vártnál, azt hittem a 6-9 hós ruhaméret kitart a 9. hó végéig, de már hó elején kicsi volt a 74-es rugi. A 80-as viszont még nagy, nem tudom miért nincs köztes méret. Bár pl. az Aldiban mindig kétméretes ruhákat árulnak, így a 74/80-as body-k meg kisgatyák még egy jó darabig kitartanak.

Mostanában olyan kis bújós lett Domikám. Annyira édes tud lenni, főleg alvás előtt, hemperünk az ágyon, összebújunk, dúdolgatunk, szépen elalszunk. De néha játék közben is "anya, velem foglalkozz" címszó alatt mászik fel a lábamra, kapaszkodik a gatyámba, bújik hozzám, édes kis manó.