Szó ami szó, magam sem gondoltam, hogy a természetgyógyászat ilyen csodákra képes. Bár sok hasonló történetet hallottam korábban, nem hittem, hogy ilyen gyorsan valóra válhat az álmom/álmunk. És aminek még nagyon örültem, hogy Hajni barátnőm is terhes lett, 2 hónappal korábban. Ők is régóta tervezgették, milyen lenne az életük egy kismukival, aztán ő is meglátogatta a természetgyógyászt és a tervük sínen volt. Nagyon örültünk egymás terhességének, hiszen azt tervezgettük, milyen jó lenne majd együtt tologatni a babakocsit.

A terhességem nem volt teljesen zavartalan, már ami az érzelmeimet illeti. Azt terveztük Istvánnal, hogy ha betöltöttem a 12. hetet, akkor avatjuk csak be a családtagokat a mi kis titkunkba, hogy végre megérkezik a családba a várva várt unoka. Sajnos másképp hozta az élet, mert 2008. július 23-án, váratlanul meghalt az én szeretett édesapám... Ekkor még csak 8 hetes terhes voltam, így senki, apukám sem tudott a mi kis titkos csodánkról. Bár az életét nem mentette volna meg ha tudott volna róla, de biztos nagyon boldog lett volna ha megélhette volna az első unokája megszületését. Mivel terhes voltam és nem szerettem volna veszélyeztetni a babát, nem volt választásom  a gyászolás tekintetében... Nem volt egyszerű úgy megpróbálni feldolgozni életem addigi legmegrázóbb történését, hogy nem adhattám át magam az érzéseimnek. Próbáltam a terhesség izgalmas pillanataival elterelni a figyelmemet a múltról és előre tekinteni a remélhetőleg szebb jövő felé. 

Hiszen mit is jelent terhesnek lenni? Nagyon nehéz szavakba önteni, mert semmiképpen nem terhet jelent. Csak az tudja milyen a föld felett járni 40 hétig, aki minden egyes pillanatát átérzi, megéli: leírhatatlan öröm és boldogság, fokozott kíváncsiság, félelem, izgalom, borzongás.  

Fizikailag a terhességem viszonylag problémamentes volt. A viszonylag pedig azt jelentette, hogy a terhesség elején a korábbi orvosomhoz jártam terhesgondozásra és ő nem igazán a pozitív gondokodás híve volt, mondjuk úgy, túlzottan óvatos, ami egy első gyermekét váró kismamára nincs túl jó hatással. Először kiderült, hogy a méhlepényem előre van csúszva és hogy a terhességgel együtt nőtt egy szép kis kb. 4 cm-es myoma a méhemben. Doki bácsi szépen meg is ijesztett, hogy ha ez így marad, akkor a terhesség vége felé ez okozhat problémát, esetleg koraszülést. Persze jól beparáztatott, de aztán Hajnikával utánaolvastunk és megnyugodtam, mert írták, hogy a méhlepény idővel a helyére szokott menni. Aztán persze meglátogattam a csoda dokit is, aki a méhlepény tekintetében mondta, hogy nem tud segíteni, de a myoma mulasztásában igen. Szorgalmasan szedegettem hát a kis bogyókat és lám-lám, a következő ultrahangon már kisebb volt a myoma, az az utáni ultrahangon (kb. 1 hónappal azután, hogy felfedezték) pedig már egyáltalán nem is látszott. Doki bácsi na-a-agy szemekkel nézett, hogy hová tűnt a myoma (nem avattam be a titokba, hogy biorezonanciás kezelés alatt álltam), még hetekkel később is csak rázogatta értetlenül a fejét, hogy a myoma nem szokott csak úgy felszívódni... Aztán pár héttel később doki bá kitalálta, hogy be van keményedve a pocim és nem ártana, ha pár hétig feküdnék. Mivel megrögzött munkamániás vagyok és nem bírok feküdni (semmit tenni) és azt sem, ha ki kell szolgáltatnom magam, nem rajongtam a felvetésért, de hát a baba mindenekelőtt... 3 hétig feküdtem, közben itthonról dolgoztam be az irodába, megcsináltam egy közgyűlést és a szokásos apróbb munkákat. Szerencsére ma már a technikának köszönhetően a home office kiválóan működik. Közben végignéztem a Született feleségekből az összes évadot és zabáltam a belga csokit, ami apa Brüsszelből hozott... Aztán mivel a magnézium szedése és a fekvés jót tett, doki bá visszaengedett dolgozni, de nekem addigra elegem lett a pénzéhes doki bá-ból és új doki bá-t kerestem, méghozzá Hajnika dokijához mentem át, aki egy megváltás volt a maga kedvességével, mosolygósságával és főleg a pozitív gondolkodásával.

Augusztus végén apával bepótoltuk az elmaradt nyaralást és egy hetet töltöttünk Svájcban. A szállás Lugano mellett volt és onnan cirkáltunk erre-arra, mesés hegyi tájakon át olyan helyeken, ahová bármikor szó nélkül kiköltöznék és tengetném az életem.

Mivel február 25-re voltam kiírva, az utolsó 2 hónapban nem szándékoztam dolgozni, nem maga a munka miatt, hanem a kijárás és az időjárás miatt. Mivel volt még szabadságom is