Beteg

Ahogyan várható volt: új bölcsi, új bacik... miután éppencsak sikerült beszokni, sikerült kiszokni is, mert Domi múlt vasárnap beteg lett. Sőt, az orrom előtt 2 gyerekre is mondták az óvónénik, hogy jobb lenne otthon tartani, és másik 3-nak lógott a "zöld kígyó" az orrából...

Reggel nyűgösen ébredt már Domi, látszott, hogy valami nem kóser. Mintha a füle fájt volna, de tagadta, mert nem akart dokibához menni. :) Aztán szépen felszökött a láza is. Adtam panadolt / nurofent, aludt is egy nagyot, jobban lett, délután már nagyon eleven volt, aztán este a másik füle fájdult meg, gyógyszer megint segített. Hétfőre már "csak" a láz maradt. Vittem reggel dokihoz, kis kalamajka, mert ugye itt még nincs fogadott orvosunk. Végül a 12 órás rendelésen egy idősebb dokinéni "tett szívességet" és úgy-ahogy megvizsgálta Domit, de alig mondott valamit, és a fülét meg sem akarta nézni, csak a felszólításomra, azzal a kifogással, hogy a legtöbb gyerek nem engedi megnézni a fülét. Na és? 1. Az enyém engedi. 2. A füle fáj nyanyek, kuksizzon már bele. Na, akkor összeeszkábálta a fülvizsgáló szerszámot (ez komoly! tett bele elemet...), aztán közölte, hogy semmi baj a fülével, torka sem piros, valami bacilus lehet, ír fel antibiotikumot. Fülészetre nem kell vinni, nincs gáz. Ühüm.

Antibiotikum ellenes vagyok, de fülfájással nem játszunk, elkezdtük szedni. Láz szerencsére nem volt már hétfő óta, de szerdán csak visszamentem vele az sztk-ba az örsre (tavaly volt ott egy jó fej homeo-s fülész néni), merthogy valami sárga trutty jött a füléből, meg azért csak gyanús volt. Hát a tavalyi dokinéni már nincs ott, mindegy, volt másik, aki mondta, hogy jó kis középfülgyuszi, és a torka is piros, vírusos, de nyomjuk az antibiot meg 1 hét múlva kontroll. Remek. 

Persze nem úgy nézett ki, mint aki beteg, de a fülgyulladás az kb. 2 hét alatt gyógyul meg. Pénteken visszamentünk a háziorvoshoz, aki csak muszájból megnézte Domi torkát, nem is mondott semmit, lévén úgysem ő lesz a választott orvosunk... Apám.

Mindegy, van már kiszemelt orvos, egy ismerős, aki itt lakik 2 utcára 2 gyerekkel, ajánlotta azt, akihez amúgy is tartozunk, állítólag szakmailag jó, szigorú és antibiotikum ellenes dokinéni. Pont jó lesz. És házhoz is jön ha kell. Ez sem elhanyagolandó szempont.

Szerdán kontrol fülészeten és háziorvosnál. Hétfő óta nem volt semmi panasza amúgy Dominak, most egy kicsit a torka rekedt, biztos attól, hogy már 2 hete nem evett fagyit és hiányzik a torkának. :) (enyémnek is).