Betegen

Múlt héten vasárnap arra ébredtünk, hogy Dominak csipás és gyulladt volt az egyik szeme. Nem is terveztünk programot aznapra, itthon pihiztünk. Amúgy is tervbe volt véve dokibá meglátogatása, mert a száraz köhögése nem nagyon akart enyhülni, de mivel vasárnap estére be is lázasodott Domi, nem volt kérdéses az úticél hétfő reggel. Nagyon meglepődtem, mert amikor odaértünk, nem volt semmi kesergés, hisztizés, Domi szó nélkül bebattyogott velem a rendelőbe, ott is beszélgettünk, énekelt, mondókázott, teljesen csodálkoztam. Aztán dokibánál is jókedvű volt, vidáman öltözködött, vette ki a cumit a szájából, tudta hogy jön a torok nézegetés, nagyon el voltam ámulva tőle. :) (és nem volt velünk Ormi sem). Dokibá mondta, hogy megint valami vírus lehet, mert pirosak a garatok, a szeme pedig bármitől begyulladhatott (én a homokra gondolok a játszótérről, mert azt imádja Domi szórni és pénteken 2x bele is szórta a szemébe). Kaptunk antibios szemcseppet is. mert persze aznapra már a másik szeme is bedurrant, aznap dőlt a csipa mindkét szeméből.

Láza keddig volt, nem volt nagyon magas, a szeme is rendbe jött nagyjából akkora, igazából már csak orrfolyás és kis köhögés volt neki a hét második felében. Az evéssel viszont küzdöttünk rendesen, nem akart enni, kiköpdöste, stb., még a kedvenc kajáit is. 

Kedden már én sem voltam túl jól, estére be is lázasodtam, fejfájás, stb., szerdán hozzá jó kis torokfájás, csütörtökön fülfájás, na akkor mentem is dokihoz. Fülkürthurut a vírustól és takonytól. Fülfájás nagyjából elmúlt, de azóta is iszonyúan zúg a fülem, fejem, alig hallok, folyik a taknyom, köhögök. Apa is hasonlóan "remekül" van.

Azért már örültem, hogy legalább Domi úgy-ahogy kilábalt a dologból, erre ma este megint lázas volt. :(((( Nem volt magas, remélem ez csak valami átmeneti visszaesés és holnapra már nem lesz semmi. De tény, hogy engem is rendesen legyűrt ez a vírus már a 6. napja és még mindig ratyin vagyok. 

Remélem pár nap alatt kilábalunk ebből a sok "finomságból", másokról is hallom hogy betegek ebben a változékony tavaszi-téli-nyári időben, de most már jön a nyár, úgyhogy a betegségeket egy időre jó lenne elkerülni.