Szerdán volt a bölcsiben a kiscsoportosok karácsonyi ünnepsége. Bemutatták az édes kis manók, hogy mit tanulgatnak már egy ideje, Domi is hetek óta lelkesen "bimm-bamm-ozik" meg utánozza a szelet, itthon. Sőt, pár napja elkezdett toporzékolni, amiről próbáltam  letiltani, mivel mindig akkor csinálta, ha hisztizett/nem az volt amit ő akart/. De most láttam, hogy ezt a "toporzékolást" az egyik nótában gyakorolták, csak ő nem a nótázásra használja. :)

Aztán volt kis kajcsi, meg beszélgetés, illetve kaptak a gyerkőcök is ajándékot, mi szülők pedig kaptunk a gyerkőc által kreált papír karifát és a mézeskalácsokat, amiket aznap készítettek a gyerekek. 

Hát a mondás nagyon is igaz: az alma valóban nem esik messze... sőt inkább a fa alá... vagy le sem esik a fáról? :) Én mindig is utáltam mindenféle "közszereplést", és apa is hasonlóan nem az a szereplős fajta. Úgyhogy igazából meg sem lepődtem, hogy amikor odaértem, gyermekem éppen pityergett (hogy azért, mert nem tudott mit kezdeni a sok felnőttel, aki hirtelen beáradt a szobába, vagy másért, passz...). Mindenesetre onnantól kezdve már csak az ölünkben volt hajlandó meglenni és ha megpróbáltuk rávenni, hogy menjen táncizni, meg énekelni, akkor bőgni kezdett, úgyhogy nem erőltettük a dolgot. Pedig állítólag délelőtt még ő is lelkesen gyakorolt.  Szerencsére nem ő volt az egyetlen, aki jobban érezte magát a szülő ölében.  

Aztán kajaidőre már Domi is megnyugodott, evett-ivott velünk, aztán nekiállt szétbombázni a szépen feldíszített karácsonyfát meg némi fáziskéséssel bimm-bamm-ozni. :)

Azért szép kis dalokat énekelgettek, bemásolom a videókat, néha Domi hallható (bőg :o) vagy látható (apja kezében) a háttérben. Talán majd jövőre már ő is bátrabb lesz (szolgáljon mentségére, a gyerekek akik kiálltak táncizni, már mind régebb óta járnak a bölcsibe, mint Domonkos). Bár ha rám ütött, sosem fogja kinőni az "utálok szerepelni" dolgot :)