Apával rájöttünk, hogy mi a "lelkiismeres csak néha béna szülők" táborába tartozunk, Domi egy-egy alkalmi balesetével, ami általában a mi figyelmetlenségünk eredménye volt (lépcsőn legurulás, ágyról legurulás, kismotorral és babakocsival arcra esés. Állás: apa-anya: 2:2).

De amit ma láttunk, huh. Tényleg létezik az "idióta szülők" tábora is. Az új játszótéren a parkban van az a hosszú hinta, nagyobb gyerekeknek, amire rácsimpaszkodva átcsúsznak a drótón a másik oldalra. Na, azt jó mélyre ásták egy gödörbe és fent a szélén van körülötte egy fa perem, amin még én felnőttként sem biztos, hogy végigsétálnék. Erre ma azt láttuk, hogy két másfél - 2 év körüli kisfiú kismotorral azon a peremen rodeózik. A perem alig szélesebb mint a kismotor és az egyik oldalán másfél méter mélyen van a gödör. Persze, ahogy várható volt, az egyik kisfiú szépen meg is billent és be is taknyolt a gödörbe. Jó, nem aszfaltra esett, hanem erre a forgácsos izére, de jól az oldalára zuhant. És azt néztem, hogy az első pillanatokban senki nem is indult el felé, ott figyeltem, hogy ki lehet az az idióta szülő, aki ezt megengedi a gyerekének. Aztán feltünt egy apuka, nagy nyugisan odabattyogott a gyerekhez. Nem tűnt idegesnek... És a gyerek 2 perc múlva már megint ott rodeózott (szóval szerencsére nem lett baja)... Huh, félelmetes látvány volt (meg elkeserítő már ami a szülőt illeti).