Na szóval, régen írtam már. Fiúk alszanak, csend és béke honol -  honolna, ha Barnabás nem énekelne... :P Amikor utoljára írtam, 2 hete pénteken, örvendeztem, hogy végre 2 hete nem volt semmi nyavalyánk, jövő héten megyünk oltásra. Ja, majdnem. Szombaton leutaztunk Böszörménybe, a nagyihoz, egyrészt őt is régen láttuk, másrészt most volt apukám 63. születésnapja, ki kellett menni a temetőbe hozzá. Úgy időzítettünk, hogy Domi aludjon az úton, hogy anya is aludjon. :P Szegénykémnek jó melege volt.

Aztán érkezés után ebédeltünk, Domi már másodjára aznap (persze, husileves volt). Délután persze kint kellett lenni a kertben, addig apa aludt egy keveset, mi meg Domival felfedeztük a szomszéd kertet, merthogy ott több virág volt mint nálunk. :P Julika néni vágott is Dominak mindenféle virágokat

ő cserébe átrendezte a kertet. :P

Később kimentünk a temetőbe, jó kis sár volt az előző heti esőzések miatt, aztán még sétáltunk, fagyiztunk a városban. Otthon további viháncolás, Dominak nagyon jókedve is volt, sokat játszott

 10 órakor még ugrált az ágyon nagy vígan, mit sem sejtve... Kivételesen én is éjfél előtt lefeküdtem, "na most jóóóól kialszom magam" felkiáltással, hát jóóóó nagyot tévedtem. Domi fél 1 körül felébredt, kapott enni-inni, tiszta pelust, de csak forgolódott, elég fura volt, de azt hittem, csak melege van. Elaludtunk, éppen valami zöldséget álmodtam, amikor 2 óra körül arra ébredtünk, hogy Domi sugárban hány álmában. Hát nem kicsit ijedtem meg. Először is nem tudtam, hogy az ember ilyet is tud (mármint álmában hányni). Másodszor a frász kerülgetett, hogy mitől. Szegénykém visszaaludt, utána félóránként öklendezett, de nem hányt, viszont nem kért inni sem. Én alig mertem aludni 5 perceket. Ott rágtam magam, hogy lehet hogy Domi megevett valami virágot, vagy valami koszt lenyalt a kezéről a temetőben/parkban? Hajnal 4-kor végre ivott, persze mind vissza is köszönt, ezt játszottuk egy órán át. Szegény kisbogár csak nézett nagy álmosan hogy mi ez a hányós téma, nem nagyon értette. Hát én sem. Felhívtam 5 körül a Heim Pált, mondták, hogy van hányás elleni kúp (dedalonetta), és hogy-hogy nekünk az nincs otthon, és nem írt még fel az orvos? Néztem magamban, életemben nem hallottam róla. Mindegy, szerezzem be, aztán diétázzon a gyerek (főtt krumpli - főtt répa, alma-banán), igyon sokat, és semmi tejes cucc. great. Domikám közben alukált már, én meg elmentem ügyeletes patikába kúpért, örültek nekem vasárnap hajnali fél 6-kor. Amíg Domi aludt, összepakoltam, hogy indulunk haza ahogy lehet. Közben rémlett, hogy olvastam a dokibá honlapján, hogy sok hányós-fosós vírus van mostanában bölcsiben/oviban/játszótéren, szóval bárhol közösségben. Aztán Domi kapott egy fél kúpot (aki egyszer megmutatja nekem hogy lehet egy kúpot normálisan kettévágni úgy hogy ne törjön darabokra - tudom, meleg késsel kell :P -  az kap egy piros pontot), aztán vártunk fél órát és visszajöttünk. Törpike végigaludta az utat, keveset is aludt éjjel, meg a kúp is álmosít. Aztán szerencsére utána már nem hányt többet, iszogatott keveset, folyamatosan. Érdekes módon mosolyogva ébredt és utána úgy rohangált a lakásban, mintha mi sem történt volna, én arra számítottam, hogy majd levert lesz és nyűgös. áááá, dehogy, ment a balhé, hogy menjünk sétálni. Persze odakint gatyarohasztó meleg volt, mindegy, átsétáltunk a kutyákért a Hugihoz. Na ez a diéta téma is mókás ám, egy ekkora gyerek biztos megeszi az ízetlen főtt krumplit, főtt répát, főzhettem én neki. Szerencsére egy kevés reszelt almát-banánt-babapiskótát azért evett, közben dokibánk is írt, hogy koplaljon a gyerek. Hát ő koplalt is utána egész nap. Délután aludt vagy 4 és fél órát, viszont kezdtem aggódni, hogy egész nap csak fél litert ivott és alig volt pisije, nehogy kiszáradjon, bár nem láttunk rajta semmilyen tünetét a kiszáradásnak, azért felhívtam egy ismerős dokibát, ő mondta, hogy hát ha csak ennyit ivott meg (minimum a 2x-ét kellett volna) és ennyi pisije volt, irány az ügyelet. Szuper. Felkészítettem magam lelkileg egy 3 napos tortúrára a kórházban, előre sajnáltam Domit a sok szekálásért, este 8-ra be is értünk a Madarászba. Kedves szőke doki néni megvizsgálta az ordító-hisztiző Törpikét, közben sikerült Dokinéninek úgy hajtogatni Domit, hogy szegény szépen körbehányta a vizsgálót, önmagát és engem is.  Dokinéni meg is állapította, hogy ha ennyire tud hisztizni, biztos nincs kiszáradva, nyugodtan jöjjünk haza, de ha ragaszkodom hozzá, maradhatunk infúzióra. Maradjon a görcs, gondoltam, bár a Madarász számomra a legnormálisabb gyerekkórház, de azért hiányzik a búbánatnak még pár plusz vírus/baktérium meg az egész macera, nem is részletezem. Aztán itthon szerencsére jó sokat ivott meg pisilt is, igaz én éjjel majdnem minden órában a szájához tettem az üveget, hogy hátha kér inni. Hétfőn már nem hányt, de nem is evett, csak ivott, szerencsére azt sokat. Közben saját dokibánk is megnézte Domit, mondta, hogy vírus, van többféle mostanában, felnőtteket is jól letámadja, nem kell hozzá közösségbe vinni a gyereket, bárhol összeszedhető, és jó kis agresszív vírusok ezek. (Bölcsiben nem volt egy gyereknek sem, úgyhogy nem tudom honnan szedtük össze). Domikám diétázzon pár napig, aztán ennyi. Hétfő ezzel el is telt, Domi kis vidámka volt, reggel-este nagyokat sétáltunk, mert napközben iszonyú meleg volt kint. Kedden délelőtt sétáltunk egy jó nagyot, én már akkor éreztem, hogy valami nálam sem oké, alig bírtam tolni a babakocsit. Ebéd után aludtam Domival és arra ébredtem, hogy jobb ha rohanok a mosdóba... Na, átéltem ugyanazt a borzalmat mint Domi, perceken át sugárban hánytam. Frankó, én is megkaptam a dögöt. Közben apa is hazaért, ő sem volt jól, elfeküdt a földön és úgy is maradt pár órán keresztül. Én is csak fetrengtem, próbáltam inni vizet, meg szőlőcukrot nyomtam, aztán lefürdettük Domit, aki persze nem volt szülőkímélő üzemmódban, ki akart menni a kertbe. Közben apa barátja meghozta a homokozót, szegény apa alig bírta becipelni Robival, tiszta sápadt volt, alig élt. Aztán nekem volt még egy pár perces mosdó-ölelésem, de nagyon megkönnyebbültem utána. Domit bealtattuk, én még félig rogyadozva megcsináltam a szükséges házi munkákat, aztán kidőltem. Persze reggel nem bírtam lábra állni, szó szerint, úgy éreztem elájulok, ha lábra állok, úgyhogy apa összeszedte minden erejét és elvitte Domit sétálni, én meg aludtam. Utána cseréltünk, én Domiztam, apa aludt. Délután jött apa Gábor haverja a kertben kivágni egy fát, addigra apa összeszedte magát és segített, estére én is úgy-ahogy helyrebillentem, Domival nagyot sétáltunk, hogy ne legyünk láb alatt. kb. 6 órán át ment a fakivágás, nem lett kész, másnap míg mi dolgoztunk (Domi bölcsizett), Gábor befejezte. Este helyére is került a homokozó, apa papával a helyére tette. Este Domi megint hányt egy sort, dokibá írta, még kedden, hogy nem tudjuk már visszafertőzni, de visszaeshet, fontos neki a diéta. Persze aznap sokat evett a bölcsiben, mert húsleves volt, amit imád, de este is benyomott egy fél szelet üres kenyeret, az köszönt vissza. Utána már nem hányt, de persze másnap megint nem mentünk bölcsibe, ki tudja alapon. Aztán pénteken jött homok a homokozóba, szombaton rendbeszedtük a kertet, Domi imádott kint lenni, bár nagyon meleg volt, úgyhogy úgy kellett mindig erőszakkal bevinni. Vasárnap apa biciklizett, mi jól el voltunk itthon, sokat kint is, aztán délután Domi hirtelen sírni kezdett, de azt az öklendezve visítva síros témát adta elő, amit az orvosnak szokott. Néztem nagyokat, hogy mi van, azt hittem, hisztizik, betettem a babakocsiba, elmentünk sétálni. Minden szép és jó volt, sétáltunk egy órát, közben apa is hazaért, aztán újabb keserves hosszadalmas sírás, már apa sem értette mi van. Utána megint kis szünet, jókedv, aztán megint visítva sírás. Apával egyetértettünk kivételesen, hogy jobb megnézetni a gyereket, mert úgy sír, mintha fájna valamije. Na, megint irány a Madarász vasárnap este, ahol most egy igen mogorva doki bácsi volt, aki hülyének nézett bennünket, hogy azért vittük be a gyereket, mert sír. De mondom, nekünk így még soha nem sírt, jobbnak láttuk megnézetni. Megnézte, semmit nem talált szerencsére és közölte, hogy sokat fog még sírni a gyerek életében. he? Nagyon kedves. Mindegy, Domi aludt reggelig, viszont délelőtt már hőemelkedése volt és nagyon bágyadt, levert volt. Dokibá megnézte, szokásos téma: vírus, és valszeg attól fájhat a feje. Szúúúper. Délelőtt aludt egy nagyot Domi, közben égszakadás-földindulás volt odakint, akkora vihar, hogy csak néztem. Alvás után már jobban volt Domi, csak hőemelkedéses, de jókedvű. Azóta - kopp-kopp-kopp - okés, enni összevissza eszik, de jobb étvágya van már. Csokipuding bármikor, bármilyen mennyiségben jöhet. :P Egyébként a hasa még mindig megy, dokibá mondta, hogy egy ilyen vírusos cucc után hetekig szokott, úgyhogy most kap probiotikumot, hogy helyrehozzuk a bélflórát (mivel nincs már anyatej régóta, ami ezt ugye pótolná). A probiotikumok állítólag olyan jótékony hatásúak a beleken keresztül, hogy csökkentik a fogényságot a különbőző légúti fertőzésekkel szemben, persze majd meglátjuk, hosszú távon tényleg jelent -e valamit vagy ez csak a marketing maszlag. Na, csatlakozom a durmolókhoz, lévén jó késő-korán van már...