Szóval ez volt ez az első hetünk Domival, külön: bölcsiben és munkában. Mi is volt Domival a bölcsiben? A keddi első napot már leírtam egy külön bejegyzésben, így a szerdával folytatom. Szerdán apa vitte Domit a bölcsibe, reggel 9 körül. Apának is új még a reggeli "műszak", de mivel én mindent kikészítek, rá csak a kivitelezés vár: megetetni, felöltöztetni Domit és elvinni a bölcsibe. Ezekkel nincs gond, eddig is sokszor apa csinálta (kivéve a bölcsibe utazást). A héten még én sem mentem be amúgy korán, mert még nem volt sok munkám. Meg nekem is meg kell szokni az új napirendet, a korá(bba)n kelést, reggeli készülődést, bár igazából nem vészes, mert az itthon töltött idő nem volt olyan sok, hogy nagyon kiessek a megszokásból. Inkább csak más, most korán megyek, korán jövök, ellentétben az eddigi "későn megyek, későn jövök"-kel. De talán jobb is így. Szóval szerdán még apa kicsit sétálgatott vele kint a bölcsi udvarán, aztán bent az öltözőben is nézelődtek, Domi megint megcsonkított 2 katicát (amit a nagyobb csoportosok festettek), leszedte a szemüket (ciki, de egy másodperc alatt lekapja a szemüket). Utána nem is volt gond vele, amikor apa bevitte, állítólag el volt, csak még nem oldódott fel a gyerekek között, tehát beteszik közéjük akár bent, akár a homokóban, akkor sír, az udvaron is csak a babakocsiban szeretett ücsörögni. Enni evett, aludni aludt, bár nem sokat, mert a másik új kisfiú, Gergő akkor aludt ott először és sírt, amikor felébredt, így Domi is felébredt. Domi érdekes módon nem sír amikor felébred, itthon mindig sírt alvás után. Azt mondja Petra, hogy Domi nagyon édes, mert hallják, amikor felébred, felül a matracon, és amikor felmennek, úl a matracon, lógatja le a két lábát, és beszélget. Úgy láttam, szerdán már a Zita óvónénivel is jobban összemelegedett Domi. Szerdán is sétáltunk egy nagyot bölcsi után, a kutyákkal, apával, Domi nagyon vidám volt. Viszont este kidőlt 8-kor és reggel fél 8-ig aludt "szünetmentesen".

Csütörtök reggel evett egy nagyot, aztán picit sírdogált amikor apa odaadta a bölcsiben, de állítólag nem sokáig, mert ez mindig a szülőnek szóló műsör. Csütörtökön nem evett sokat, viszont már hajlandó volt a homokozóban játszani egy órát, autózott a Deussal (11 hós édes pici lány), és aludt 2 és fél órát. Bölcsi után megint volt nagy séta apával, kutyákkal, volt nagy örömködés, visítozás. 

Péntek hasonló, csak jobb étvággyal, itthon bevágta a 230 ml tápszert, bent nyomott reszelt almát délelőtt, ebédre rendes adag főzit, uzsira 200 g tejpépet, utána itthon még evett főzeléket, pudingot, gyümölcsöt, este rendes adag tápszert. Homokozott, kicsit nyűgi volt, de nem sírt, csak nyűgös volt, talán a front miatt is, meg szerintem jön az alsó 2 foga, mert nyáladzik nagyon és rágja a kezeit állandóan. 

Azt hiszem, ha már így döntöttem, jó a rosszban, hogy kicsit rendezettebbek lesznek a napjaink, Eddig is volt valamilyen napirend, de mondjuk úgy, rugalmas volt. A bölcsiben most Dominak minden ideje jól be van osztva, ugyanakkor esznek, játszanak, alszanak. Ez nagyon fontos (a suttogó szerint is), ahhoz, hogy biztonság érzete legyen ott is, tudja, mikor mi jön, tud mihez igazodni. Ez a napirend dolog hosszú távon is fontos a gyereknek. Szerintem jövő héten már megszokja annyira ezt az időbeosztást, hogy talán azt is fogja tudni, mikor megyünk érte. Mondta Petra, hogy őt meg Gergőt kicsit hamarabb viszik fel enni, aludni, mert ők még hamarabb elfáradnak, és Domi már pénteken tudta, hogy evés után jön az alvás, ráfeküdt a matracra, kérte a cumisüveget, ivott és 2 perc alatt bealudt. Végre hajlandó magának fogni a cumisüveget, mostmár itthon is, legalábbis alvás előtt. Gondolom idővel feloldódik majd a gyerekek között is, hiszen eddig nem ehhez volt szokva, meg rám is szóltak, hogy ha én új munkahelyre mennék új emberek közé, nekem is idő kellene a feloldódáshoz, megszokáshoz, egy ilyen pici gyereknek aztán pláne. Aztán rájöttem, hogy igen, ha rám ütött, akkor sok idő lesz neki mire feloldódik. Állítólag én az oviban (3 évesen) 1 hónapig egy büdös szót nem szóltam senkihez, pedig már 1 évesen tudtam beszélni és 14 hónapos korom óta voltam más gyerekek közt egy magánbölcsi szerűségben, tehát nem fogtam otthon anyukám szoknyáját 3 éves koromig, de mégis idő kellett egy új közösségben. De a mai napig ilyen vagyok sajnos. :P

Mukahelyen minden oké, sokan átjöttek, hogy jaj de jó, hogy megint vagyok, és érdekes módon nem rácsodálkoztak, hogy ilyen hamar visszajöttem, hanem azt mondták, hogy megértik, hogy visszamentem (persze ez vagy igaz, vagy nem, de volt akitől nagyon őszintén hangzott a megértés :P). Az itthon töltött majdnem másfél év alatt (hiába rövid idő) mintha mindent kitöröltek volna, a kevés alvástól fáradt is vagyok, nehezen forognak a fogaskerekek, be vagyok lassulva (az ember iszonyatosan lelassul egy gyerek mellett, most érzem). Szerencsére a munkáim ugyanazok maradnak, és ahogy olvasgatom, visszajönnek a dolgok, de 1 év alatt is annyi változás volt, hogy van mit megtanulnom. A jogi munka ilyen, folyamatos tanulás, csak nem mindegy, hogy folyamatosan tanul az ember, vagy egyszerre kell sokat megtanulni/újratanulni. Ez egy vagy két gyerek mellett pláne nem egyszerű, mert ugye odabent már nincs is idő tanulni, mert a munkát megkapja az ember, nincs idő tanulásra, hiszen nem új munkahelyen vagyok, elvileg nem kell már betanulnom ugyebár, a szekér meg megy, haladni kell vele, senki nem vár arra, hogy én tanulgassak. Pedig talán a világ legrendesebb főnöke az enyém, aki férfi létére nagyon megértő, neki is van gyereke, tudja mivel jár, abszolút rám bízta a dolgokat, a lényeg, hogy a munka haladjon (mint eddig is). Még a munkaeszközök hiányosak, de talán jövő hétre minden meglesz. Egyébként jó érzés, hogy végre megint használhatom az agyamat, és nem érzem úgy, hogy én vagyok a világon a legnagyobb semmittevő, mert míg mások 2-3 gyerek mellett dolgoznak és háztartást vezetnek, én egy gyerekkel egész nap itthon jó ha a háztartást rendben tudom tartani. Ez engem iszonyatosan frusztált, főleg hogy 7 napból 6-ot mindig egyedül voltam itthon Domival. Domi a legfontosabb nekem, nagyon szeretem, nem gondolom, hogy rossz anyuka lennék, amiért én dolgozom, ő bölcsis. A munka melletti összes szabadidőmet vele szeretném tölteni, talán jobban is fogjuk értékelni az együtt töltött időket, és nem megyünk egymás agyára a sok együttléttől. Persze 2 hét rövid idő ítéletet mondani bármiről is, de ha úgy látom,hogy Domi mégsem bírja a bölcsit, akkor mindenképp keresünk más megoldást neki. De most úgy néz ki, be fog szokni, igazából mindenki azt mondja, hogy ne aggódjak ezen, senki nem lett még lelki sérült a bölcsitől és mindenki felnőtt rendesen, aki bölcsis volt. Én próbáltam a bölcsik között a legjobbat választani a saját szempontjaim és elvárásaim alapján, remélem nem lesz semmi gond. Az idő majd mindent megmutat...