Domit ma - először - elvittem a bölcsibe, hogy kicsit nézzen körül, ismerkedjen a környezettel és a gyerekekkel, óvónénikkel. Kicsit féltem, hogy majd ha belépünk és meglátja a sok idegen embert, elkezd sírni, meg állandóan rám fog mászni, de teljesen meglepett, mert nem hogy nem sírt, de ahogy meglátta a játékokat, rögtön lekéret magát a földre és mászott a játékokhoz. Az sem zavarta, hogy egy kicsi lány odajött hozzá, és mutogatott rá, meg piszkálgatta, és az sem, hogy nagy hangzavar volt. El volt a játékokkal és még csak nem is mászott rám, nem is figyelte, hogy én hol vagyok, mit csinálok. Amikor kiszaladtam az autóhoz, akkor sem kezdett el sírni utánam, csak nézte ahogy az óvónénik és a gyerekek énekelnek. Kb. fél óráig el volt egy rózsaszín ruhás babával, na mondom, fiam, ha ezt apád megtudja, hogy te babázol :P Aztán kint az udvaron is mindenáron le akart menni a földre, de sajna nem olyan ruhában vittem, hűvös is volt még, meg a homokozó is hideg volt. Végül alig akart eljönni. Persze ezekből nem szabad bármilyen következtetést is levonni, hogy ő majd pikkpakk beszokik a bölcsibe és imád majd ott lenni, és nem fog sírni utánunk, de azért remélem, hogy nem lesz gond a szoktatással.