Végre, végre, végre: kimozdultunk, utaztunk, világot láttunk. Vasárnap (17-én) indultunk 10 körül és 4 körül értünk a Schladming-Dachstein sírégió pici falujába, Haus-ba (Schladming közelében).

Domi sokkal jobban viselte a hosszú utat mint amire számítottam, aludt (kb. 2 órát indulás után),

evett, aztán játszottunk, olvastunk,

csak egyszer álltunk meg kb. 10 percre, gyors peluscsere az autóban, meg kis pihi.

Apa haverjai, Viktor és András már vártank ránk, amikor odaértünk. A szállás a szokásos takaros alpesi panzió volt:

remek kilátással a hegyekre:

Este elmentünk egy kis sétára, megnéztük a felvonót, ami kb. 400 m-re volt a szállástól. Domi annak ellenére, hogy totál fel volt pörögve, 10 m séta után bealudt a friss hegyi levegőn. Este vacsi, Domi kapott külön kis széket és élvezte a felnőtt társaságot. Vagyis inkább a felnőttek élvezték az ő társaságát.

Este is totál felpörgés, Domi nagyon élvezte a fiúk társaságát, mókázott velük, nehéz volt az altatás, de végül mindenki kidőlt.

Reggel Domi ébresztett bennünket,

aztán ismét mókás reggeli Domival,

aztán felkísértük apáékat a felvonóhoz, ami első ránézésre elég mókás volt, kb. mint egy szardiníásdoboz. Az idő nem volt túl fényes, egész nap esett a hó, úgyhogy nekem végül nem volt kedvem felmenni deszkázni, inkább aludtam egy jót Domival délután. Apáék meg élvezték a havas időben való csúszkálást.

Este ismét vidám vacsi, Domi rájött, hogy ő pasiból van, és a panzióban fellelhető autókkal remekül elautókázott.

Este szokásos pörgés, mint akit belőttek, Domit megint nem volt könnyű bealtatni. Itthon sem könnyű, de ott még rátett egy (jóóó nagy) lapáttal, mit tesz az áldásos friss hegyi levegő.

Másnap reggeli, muszáj volt az ablak közelébe ülni, mert Domi mindenáron nézelődni akart.

Így mi is tudtunk nyugisan reggelizni. Az idő gyönyörű, napsütéses volt, így a délelőtt nekem jutott a sípályán, nagyon-nagyon jót csúszkáltam, bár sokra nem volt idő, de az a 2 óra felért legalább 1 hét folyamatos mély alvással. Napsütés, hegyi levegő, csend, gyönyörű táj, mozgás - mi több kellhet még az embernek? Ennél megnyugtatóbb dolog nincs a földön. Féltem, hogy majd nagyokat puffanok a pályán, de szerencsére 1 év kiesés a deszkázásból nem számít, döngettem le a pályán ezerrel, otthagytam a fiúkat is maguknak csúszkálni. Elnézegettem a pályán ahogy a kis mukik (3-6 évesek) csúsznak le egymás után, hát nagyon édesek voltak, remélem 2 év múlva már Domi lábára is tudunk lécet csatolni.

Domi ebédidejére visszaértem, aztán apa húzott fel csúszkálni:

Mi egy jót sétáltunk Domival a napsütésben, megnéztük a falut

és megint rájöttem, hogy milyen jó is lenne ott kint éldegélni... Este elmentünk a Billába, találtam Dominak itthon nem kapható fincsi HIPP-es bébikajákat és piákat, aztán a szokásos móka: Domi felpörgött, fiúkat szórakoztatta, altatás kb. másfél órán keresztül.

Szerdán ismét remek idő volt, apáék átmentek egy másik pályára:

mi Domival sétáltunk, Domikám bealudt a napsütésben.

Délután autóztunk, Domi ismét beszunyált. Utána remekül elszórakozott a szobában is, kirámolta a hűtőt, és a szokásos kis dolgait tette-vette, körbesétálta az ágyat, mindent mindenhonnan lerámolt, olvastunk, még egy dudort is szerzett a homlokára, legnagyobb ijedtségemre. Este ismét vidám vacsi, utána pörgés ezerrel: ágyon ugrálás egy órán keresztül, nagy nehezen elalvás.

Reggeli a szokásos, Domi szórakoztatta a kajálda közönségét, hol a folyamatos beszélgetéssel, hol a kanál-tányér csörömpöléssel, hol visításokkal.

Aztán megint megnézegette a panzió tulaj golden retriever-ét, persze nagyon odáig volt, na nem mintha előtte nem csodáltuk volna meg ezerszer Emmát, de most meg is simogathatta, a fülét is meghúzhatta és ez persze nagyon nagy örömöt jelentett számára...

Délelőtt megint én mentem fel a pályára, na akkor már nem volt korántsem remek idő, felhő, szél, hideg. Mindegy, az időt ki kellett használni, döngettem le megint ahogy csak tudtam. Aztán ebédre haza, de kiderült, hogy apáék már délután nem mennek fel, úgyhogy én megint fel, aztán némi fáradtság okozta harci sérüléssel 2 óra múlva hazatértem, akkor már elég ronda idő volt fent a hegyen, alig lehetett látni a pályát,

lefagyott az arcom, fájt mindenem, éhes voltam. Ráadásul a hazaút/pálya fele fekete pálya volt, jó jeges, úgyhogy azt még bele kellett kalkulálni a maradék erőnlétbe. Mire hazaértem, fiúk pókereztek, Domi rendezte a zsetonokat, később sétáltunk egy nagyot, (építettünk hóembert :-))

 aztán este vacsi, "kábszeres" móka, nehéz altatás, pakolászás a hazaútra.

Másnap reggeli után indultunk haza, 10 körül, Domi megint szunyált 2 órát, aztán megint játék, olvasás, egyszer álltunk meg peluscsere, és meki kaja szerzés céljából,

aztán fél 5 körül már itthon is voltunk, Domi az utolsó 1 km-en aludt be megint... Mindenesetre nagyon örültem, hogy ilyen jól bírta az utazást és hogy nagyon-nagyon jól érezte magát. Itthon persze újra felfedezte a régen látott játékokat, csekkoltuk, hogy minden a helyén van -e: a barikák a falon és a lámpán, az óra a falon, a micimackó a szőnyegen, meg van a Domis bögre a konyhaszekrényben, a trollok, a cicák a polcon, stb., stb. és nagy örömmel konstatáltuk, hogy igen, minden a helyén van... 

Még több fotó a snowboardozásról: http://picasaweb.google.com/bartstein/SkiAmadeSnowboardozas#